Hallókészülékes csalókra csapott le a NAV: aljas módszerrel dolgoztak, óriási a kár

Hallókészülékes csalókra csapott le a NAV: aljas módszerrel dolgoztak, óriási a kár

MTI
2023. március 8. 22:01

Egy miskolci „elkövetői kör” jogosulatlanul igényelt állami támogatást hallókészülékekre a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől. A társaság ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogytatott eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – számolt be az MTI.

A NAV tájékoztatása szerint egy miskolci kör jogosulatlanul igényelt állami támogatást hallókészülékekre: a tettesek egy céghálózatot működtetve szerveztek ingyenes hallásvizsgálatokat, melyek során 1560 magánszemély személyes adatát rögzítették. Ezeket felhasználva valótlan tartalmú vényeket állítottak ki, majd nyújtottak be a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek. Így igényeltek jogosulatlanul támogatást hallókészülékekre.

A vizsgálatokon résztvevő magánszemélyek közt többen se kapták meg a hallókészüléket, de voltak olyanok is, akik bár átvették az eszközt, azonban a NEAK által kínált helyett egy kínai, silány minőségű darabot kaptak, amik be sem voltak vizsgálva rendesen. A cégek képviselői úgy is igénybe vettek ártámogatást, hogy a már korábban átadott készülékek gyári számát duplikálták, illetve egyes karaktereit megváltoztatták a támogatási igény benyújtásakor.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség indítványozta a bíróságnak a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználással, közokirat-hamisítással és többrendbeli személyes adattal visszaélés vétséggel vádolt elkövetők letartóztatását, közügyektől való eltiltását, valamint pénzbüntetés kiszabását

 - közölte a NAV.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?