J.D. Vance egy magyarországi sajtótájékoztatón nemrég az energiabiztonság és a függetlenség kérdésében a legjózanabb európai vezetőnek nevezte a magyar miniszterelnököt.
Lényegesen túlteljesítették a kormány elvárását és összesen egymilliárd háromszáz millió forintot spóroltak az intézmények. Varga Mihály Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, az állam magán kezdte a spórolást. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a takarékoskodást segítette az átlagoshoz képest jóval kedvezőbb időjárás is.
Varga Mihály Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy felülteljesítették a spórolást, 101 épületben ugyanis összesen negyedére csökkent a gázfogyasztás szeptemberben és októberben. Ezt azonban az időjárás is segítette. Az RTL Híradónak a szakértők elmondták, hogy különösen enyhe volt ez a két hónap.
Bali Gábor, energiapiaci szakértő kiemelte, hogy az első oka annak, hogy viszonylag jelentős megtakarítás keletkezhetett az az időjárással is összefügg, ami kedvező volt a sok éves átlaghoz képest.
Tehát, vagy nem kapcsolták be a fűtést, vagy csak később kapcsolták azt be, és nem olyan mértékben kellett használni a földgáz energiát, mint korábban. A másik oka a megtakarításnak a jelenlegi energiaválság helyzet
- tette hozzá a szakértő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az idei a 9. legmelegebb októbernek számít 1901 óta. Korábban azt írták a hónap nagy részén sok napsütés volt a jellemző, akár a 20 fokot is meghaladó délutáni csúcsértékekkel. A szeptember azonban hűvösebb volt a ország túlnyomó részén mint a sokévi átlag.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az állami hivatalok visszafogott gázfogyasztása összesen 1,3 milliárd forint megtakarítást jelent a költségvetésnek.
Eladó az Itt érzem magam otthon hírhedt pesti lakása: ennyiért élhetsz a magyar sikerfilm helyszínén
Nem mindennapi ingatlan került piacra: eladó az Itt érzem magam otthon című film forgatási helyszíneként szolgáló pesti lakás.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








