Oil Or Gas Transportation With Blue Gas Or Pipe Line Valves On Soil And Sunrise Background

Gázkrízis fenyegeti Európát: így állnak a gáztárolóink jelenleg

2022. július 7. 13:31

Gázkrízisről szólnak a hírek Európa-szerte, hiszen az Oroszországból a kontinensre érkező földgáz mennyisége folyamatosan csökken. E mögött elsősorban az áll, hogy márciusban leállították a Yamal vezeték Lengyelországba, majd onnan Németországba irányuló gázszállítását, a Gazprom pedig június közepe óta (technikai okokra hivatkozva, melyért a nyugati szankciókat okolja) 60 százalékos kapacitáscsökkentés mellett üzemelteti Nyugat-Európa legfontosabb vezetékét, az Északi Áramlat 1-et. Jelenleg az európai gáztárolási kapacitás 59 százalékon áll, és a feltöltés üteme folyamatosan lassul – mutat rá a Makronóm Intézet által készített európai gázkörkép.

Az oroszországi gáz beáramlásának csökkenése komoly aggodalmakra adott okot egész Európában, mivel így nehezen fogják tudni feltölteni a gáztárolókat olyan mértékig, hogy a téli fűtési csúcsidőszakban bármilyen további ellátási sokkot képesek legyenek kezelni. Az EU a múlt hónapban egy sürgősségi törvényt fogadott el, amely előírja, hogy a tagállamoknak november elsejéig 80 százalékban fel kell tölteniük a gáztárolóikat. Még ha ez sikerül is, a kontinens akkor is veszélyes időszak elé néz, és a legtöbb kormánynak kéznél kell tartania a gáz adagolásának vészterveit, miközben versenyt futnak az orosz energiahordozó kiváltására szánt cseppfolyósított földgázért. Honnan és hogyan érkezik pontosan földgáz Európába?

Az EU-ba irányuló legfontosabb földgázimport-útvonalakat mutatja. 2021-ben a gáz legnagyobb részét még Oroszországból szállították (tavaly a teljes gázimport kb. 41 százaléka volt), négy különböző folyosón keresztül, melyek az Északi Áramlat (Balti-tengeren keresztül), a Yamal (Lengyelországon keresztül), valamint az Ukrán és a Török áramlat. Jön még jelentős vezetékes földgáz Norvégia, Algéria, Líbia és Azerbajdzsán felől is. A vezetékes gázimport mellett egyre nagyobb mennyiségben érkezik be a kontinens kikötőibe tartályhajókon cseppfolyósított (LNG) gáz is (az import 20 százaléka már tavaly is LNG volt). A belga Bruegel elemzőközpont az európai gázimport hetente frissülő adatait vette górcső alá, ahol szemmel láthatóvá vált a volumencsökkenés a teljes beérkező gáz mennyiségében a tavalyi évhez képest.

Orosz földgáz

Az Oroszországból érkező gáz esetében a legfontosabb vezetéken, az Északi Áramlaton (Nord Stream) szemmel látható a június közepén történt drasztikus, 77 millió köbméter/napos mennyiségcsökkenés. A korábban már említett, napi 100 millió köbméter földgáz szállítására képes Yamal vezetéken jelenleg nem érkezik be orosz gáz, mivel a Gazprom az orosz kormány a „barátságtalan országok” vállalatainak szankcionálására hivatkozva megszüntette a gázszállítást Lengyelország felé. A Török áramlaton (Turkstream) az időszakos karbantartási munkálatok miatt láthattunk egy hétig tartó leállást, melyet azóta rendben befejeztek, így ebből az irányból a földgáz továbbra is biztosított Európa és köztünk, Magyarország felé, átlagosan naponta 20-22 millió köbméterrel. Az ukrán tranzitvezeték is tartja a stabil napi 38-39 millió köbmétert, bár ez a mennyiség jócskán elmarad a tavalyi évben beérkezettől. Európa jelenleg a gáz mintegy 20 százalékát importálja Oroszországból, szemben az ukrajnai invázió előtti nagyjából 40 százalékkal.

Norvég földgáz Az Offshore Energies UK elemzése szerint tavaly Norvégia lett az Egyesült Királyság legnagyobb gázforrása, először megelőzve a hazai kitermelést, valamint biztosítva a teljes brit kereslet 42, a teljes európai keresletnek pedig a 25 százalékát, mely hagyományosan

Oroszország után a második legnagyobb gázforrása Európának. Ugyanakkor Norvégia esetében nem szabad figyelmen kívül
hagynunk a jelentős kapacitáscsökkenés veszélyét. Az Equinor, a norvég állam által támogatott energetikai vállalat már három olaj- és gázmező kitermelését állította le azóta, hogy július 4-én este dolgozói sztrájkok kezdődtek a növekvő infláció kompenzálására irányuló bérkövetelések miatt, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy az európai gázárak négy hónapja a legmagasabb szintre emelkedtek.

Cseppfolyósított földgáz a tengerentúlról

Ami az LNG-importot illeti, a Refinitiv pénzügyi adatfeldolgozó és elemző cég adatai szerint 2022 első öt hónapjában a cseppfolyósított földgáz behozatala az Európai Unióba mintegy 58 százalékkal nőtt a 2021-es szinthez képest, mivel az Egyesült Államokban több termelőkapacitás állt üzembe, a magas árak pedig vonzzák az új szállítmányokat Európába. Ugyanakkor nem csak az Egyesült Államok jár jól az orosz gáz függetlenedésével: a Shell, Európa legnagyobb olaj- és gázipari vállalata lett Katar legújabb nemzetközi partnere a világ legnagyobb cseppfolyósított földgáz projektjének bővítésében. A QatarEnergy ellenőrzése alatt álló North Field East 2026-ra 77 millió tonnáról 110 millió tonnára kívánja növelni az öböl menti állam LNG-exportkapacitását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Algéria, Líbia, Azerbajdzsán

Azok az afrikai országok, amelyek hagyományosan gázszállítók voltak Európába, jó helyzetben vannak ahhoz, hogy növeljék exportjukat. Afrika előnye, hogy már rendelkezik a szélesebb európai gázhálózathoz kapcsolódó, meglévő vezetékekkel. 2022 első hónapjaiban Algéria az európai gázszükséglet mintegy 12,6 százalékát biztosította, miközben évek óta a harmadik legnagyobb földgázszállítója Európának. Líbia már most is jelentős mennyiségű gázt szállít Olaszországba a GreenStream gázvezetéken keresztül, Azerbajdzsán pedig idén és a következő években növelni szeretné a gázexportot a 3500 kilométeres Déli Gázfolyosón (Southern Gas Corridor), amely hét országon halad keresztül, és amelyen jelenleg évente 10 milliárd köbméter földgázt szállít Európába és 6 milliárd köbmétert Törökországba – ennek érdekében két új gázmezőt is üzembe helyez.

Hogy állnak jelenleg a gáztárolók?

Az aktuális telítettség európai szinten közel 60 százalék, ami első pillantásra elegendőnek tűnhet, mivel ez a mennyiség jóval több, mint tavaly ilyenkor. Ugyanakkor 2021-ben még nem állt fent a veszélye annak, hogy Oroszország az ellene hozott nyugati szankciókra válaszul az Európába irányuló földgáz teljes elzárásával fog visszavágni.

Éppen ezért a jelenlegi geopolitika helyzet megköveteli a teljes felkészültséget már a fűtési szezon megkezdése előtt. Míg a kis tárolókapacitással rendelkező országok zöme lassan eléri a 80 százalékos töltöttséget, addig a nagy gáztárolókkal rendelkező országok (például Ausztria, Franciaország vagy a nem EU-s Ukrajna) esetében ez a feladat jóval nagyobb kihívást jelent a jelenlegi energiapiaci helyzet fényében.

Magyarországon, a legutolsó adatok szerint 41 százalékos a töltöttség és az Oroszországgal leszerződött gázmennyiség 88-89 százaléka meg is érkezik hozzánk, elsősorban a Török Áramlat és az ukrán gáztranzit vezetékein keresztül. A beérkező adatokból eddig arra lehet következtetni, hogy novemberre nálunk is meglesz az EU által előírt 80 százalékos töltöttségi szint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm