Ukrainian refugee family waiting for train in station, Ukrainian war concept.

Megszólalt a NATO: eddig tarthat az orosz-ukrán háború

MTI
2022. június 19. 12:01 2 perc

Akár évekig eltarthat még Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja a NATO főtitkára szerint.

Jens Stoltenberg a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapban közölt interjúban elmondta, senki nem tudja, milyen hosszú lesz a háború, de fel kell készülni arra, hogy évekig tart, ezért azzal is számolni kell, hogy Ukrajnának hosszú ideig szüksége lesz még a szövetség támogatására.

A NATO-tagországok nem lankadhatnak, a segítséget folyamatosan biztosítaniuk kell, akkor is, sok költséggel jár, nemcsak a katonai támogatás, hanem az emelkedő energia- és élelmiszerárak miatt is  - húzta alá. Ezek a költségek össze sem hasonlíthatók azzal az árral, amelyet az ukránok fizetnek emberéletekkel nap mint nap, és ha Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a tanulságot vonja le az Ukrajna elleni háborúból, hogy nyugodtan folytathat mindent ugyanúgy, mint a 2008-as grúziai háború és a Krím félsziget 2014-es megszállása után, akkor "mi fizetünk még sokkal nagyobb árat" - mondta Stoltenberg.

A harminc országot összefogó katonai szövetség június végi madridi csúcstalálkozójáról elmondta, hogy a NATO-nak is változni kell, ha a világ változik, a világ pedig veszélyesebb lett. Ezért a találkozón rögzítik, hogy Oroszország már "nem partner, hanem veszélyt jelent biztonságunkra, békénkre és stabilitásunkra". Mint mondta, a szövetség új stratégiáját rögzítő dokumentumban Kínával is foglalkoznak, mert

felemelkedése kihívást jelent érdekeink, értékeink és biztonságunk számára.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A finn és svéd csatlakozási folyamattal, illetve Törökország fenntartásaival kapcsolatban kiemelte, hogy a két skandináv ország tagfelvételi kérelme "történelmi pillanat, amelyet meg kell ragadnunk", hiszen "a csatlakozás nemcsak Finnországot és Svédországot, hanem mindannyiunkat erősítene". Ugyanakkor Törökország nem csupán "fontos NATO-ország" egy stratégiai fontosságú területen, Európa, Oroszország, Irak és Szíria között, hanem minden tagországnál többet szenvedett a terrortól, ezért "nagyon komolyan vesszük aggodalmait" - jelentette ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?