Rengeteg pénzt bukott az Apple: kellemetlen meglepetés a techóriás jelentésében

Rengeteg pénzt bukott az Apple: kellemetlen meglepetés a techóriás jelentésében

MTI
2021. október 29. 17:25 1 perc

Komoly, mintegy 4 százalékos mínuszba került az Apple részvényára a New York-i börze csütörtöki zárását követő tőzsdeidőn túli elektronikus kereskedésében, miután a cég azt közölte, hogy a negyedéves profitja a várt szintű volt, bevétele azonban elmaradt a becsülttől.

Az Apple adózott eredménye a szeptember végével záródott pénzügyi negyedik negyedévében 20,55 milliárd dollárra, részvényenként 1,24 dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 12,67 milliárd dollárról, részvénynként 73 centről. A Reuters által megkérdezett 27 elemző véleményének az átlagában is 1,24 dolláros részvényarányos eredmény szerepelt.

A negyedéves bevétel ugyan 83,36 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 64,70 milliárd dollárról, de elmaradt a becsült 84,85 milliárd dollártól.

A bevételnövekedéshez elsősorban a iPhone készülékek eladásbővülése járult hozzá, Az iPhone-ok értékesítéséből származó bevétel 38,87 milliárd dollárra ugrott az egy évvel korábbi 26,44 milliárd dollárról. A bevételnövekedés ugyan látványos volt, de így is elmaradt a szakértők által várt 41,5 milliárd dollártól.

Az Apple szolgáltatásokból származó bevétele 14,55 milliárd dollárról 18,28 milliárd dollárra emelkedett, a szakértők kevésbé jó adatra, 17,6 milliárd dollárra számítottak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Apple növelte eladásait a negyedévben az Egyesült Államokban és Európában, de különösen kiemelkedő volt a bővülés Kínában, ahol az eladásból származó bevétel 7,95 milliárd dollárról 14,56 milliárd dollárra emelkedett.

Címlapkép: Apple

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29