A klímaváltozás a hőhullámok, a légszennyezés és a fertőző betegségek terjedése révén egyre nagyobb veszélyt jelent az agy egészségére, különösen a hátrányos helyzetű közösségekben.
Magyarország már három évvel ezelőtt harminchárom százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást a kilencvenes évek elejéhez képest, és e tekintetben az európai uniós rangsorban kilencedik - mondta el Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Hozzátette: "Emellett vállaltuk, hogy kibocsátásunkat 2030-ra ötvenöt százalékkal csökkentjük, valamint energia-előállításunk kilencven százalékban karbonmentes lesz". A teljes gazdaság karbonmentesítése 2050-ig "nagy forrásokat fog igényelni, de nem teljesíthetetlen" - fogalmazott.
Litkei Máté kijelentette, hogy ma már minden EU-tagállam prioritásként kezeli a klímacélok elérését, a terhek megoszlása azonban vita kérdése. Azok az országok, amelyeknek múltbéli törekvései elmaradtak az európai átlagtól, nagyobb anyagi áldozatot kénytelenek hozni.
Az igazgató elmondta azt is, hogy a világjárványból fakadó gazdasági leállás az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkenésével járt, de a Nemzetközi Energiaügynökség egyik, nemrégi előrejelzése szerint az újrainduló, felpörgő világgazdaság miatt az idén várhatóan
nagyobb mennyiségű többlet szén-dioxidot bocsátunk ki, mint amennyit a tavalyi gazdasági leállás során úgymond megspóroltunk.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







