Elárulta Parragh László, mikor lehet feloldani a korlátozásokat Magyarországon

2021. február 18. 12:33

Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett százmilliárd forintos keretösszegű hitelprogram mellett két új programot is javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László, a kamara elnöke elmondta, azokat a vállalkozásokat is segíteni kell, amelyek nem tartoznak a szűken vett turizmus-vendéglátáshoz, a harmadik program pedig a fiatal, nemrég indult vállalkozásoknak segíthetne és a digitalizációt támogatná.

"Óriási az érdeklődés a cégek részéről a 100 milliárd forintos keretösszeggel elinduló, 0%-os kamatozású hitel iránt. Ezért azt javasoljuk a kormánynak, hogy két irányba bővítse ki a programot" - mondta Portfolio-nak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Az eredeti program a turizmus-vendéglátás területén tevékenykedő vállalatoknak segít, amelyek közül az elsők már márciusban megkaphatják a hitelt, azonban nem csak ők szenvednek a válság hatásaitól.

Számos olyan iparág és régió lehet, ahol nem olyan szembetűnő a visszaesés, mint a turizmusban, de ezek a cégek is nehéz helyzetbe kerültek

- emelte ki Parragh, aki utalt a tűzijátékforgalmazók helyzetére, akik bevétel nélkül maradtak.

Éppen ezért az MKIK javaslata alapján még több vállalkozásnak segíthet a 10 millió forintos kamatmentes kölcsön. Parragh László szerint a második programban tevékenységi körtől függetlenül kell segítséget nyújtani a cégeknek, hiszen sokan a "gazdaság rejtett szegmenseiben" dolgoznak, akik nincsenek annyira szem előtt, mint pl. egy bezárt étterem.

A járvány második hullámában számos vállalat felfüggesztette a tevékenységét, visszaadta a működési engedélyét, és nem csak olyanok, amelyek a turizmusban vannak. Nekik most segíteni kell, hogy készleteket tudjanak vásárolni, kifizessék a dolgozókat és befizessék a közműszámlákat. Vagyis visszatérjenek a normális kerékvágásba, amikor feloldódnak a korlátozó intézkedések

- mondta Parragh László.

Arra a felvetésre, hogy miért nem vissza nem térítendő támogatást kapnak a cégek, azt mondta, hogy az állam nem engedheti meg magának, hogy egyedül finanszírozza a vállalatokat. "Az állam sem tudja egyedül megoldani az összes problémát, ahogyan a vállalatok sem képesek erre egyedül, ebben társadalmi kohézió van" - mondta Parragh László. "Azok számára viszont az államnak muszáj megteremtenie a lehetőséget, amelyek a válság után képesek lesznek talpra állni" - tette hozzá. Kiemelte:

olyan iparágakat kell most támogatni, amelyeket a bankok nem hiteleznek.

Parragh László hangsúlyozta, hogy az Európai Uniós források lehetőséget adnak számunkra, hogy kedvezményes hitelekkel támogassuk a vállalatok működését. Arra a felvetésre, hogy miért nem igényelhető nagyobb összeg, mint 10 millió forint, azt mondta: a költségvetés hatalmas bevételkieséseket szenvedett el a válságban, és minden egyes nap tízmilliárdos a további veszteség, amíg fel nem oldjuk a korlátozó intézkedéseket. "Most azokat a kisebb cégeket és iparágakat kell segíteni, amelyek egyébként nem kapnak a bankoktól hitelt, pedig néhány hónap múlva rentábilisan működnének" - fogalmazott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Parragh László felvetette azt is, hogy érdemes elindítani egy harmadik programot is, amely olyan vállalatokat segítene, amelyek csak nemrég kezdték el a tevékenységüket. "A fiatal vállalkozásokat is érdemes megsegíteni, ugyanis ezek a cégeknek jellemzően kevés tartalékkal rendelkeznek, és a válság nélkül sem termel nyereséget egy vállalkozás az indulás után" - fogalmazott. Szerinte ez a harmadik program támogatná a digitalizációt is.

A korlátozások feloldása

Parragh László úgy látja, hogy a korlátozó intézkedéseket március második felében vagy április elején lehet elkezdeni feloldani. Ez lesz az az időszak, amikor az élet elkezdhet visszaállni a normálisabb kerékvágásba. Szakértői számításokra hivatkozva arról beszélt, hogy jelenleg 1,5 millió honfitársunk élvezhet védettséget vagy azért, mert átestek a víruson, vagy azért, mert már megkapta a vakcinát. Az MKIK elnöke úgy véli, hogy fel fog futni az oltási program a következő hetekben, azonban a nyitás feltételét az 5 millió védettséget élvező magyar jelenti.

Azt gondolom, hogy Húsvétkor, vagy talán már Húsvét előtt a vállalkozásoknak a nyitásra kell felkészülniük

- zárta szavait Parragh László.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 8. 16:11
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnököt keres az Etikai Bizottság élére, miután a tavaly m...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
Bankmonitor  |  2026. április 8. 12:15
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem a használtautó-piac is felébred. Ez az az időszak,...
Holdblog  |  2026. április 8. 10:17
Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00