Varga Mihály: beindult a magyar gazdaság, ők a leállás nagy vesztesei

MTI
2020. november 16. 12:03 2 perc

Újraindult a magyar gazdaság, és az előző negyedévi mélyponthoz képest 11,3 százalékos növekedést ért el a harmadik negyedévben - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszter elmondta: az egy évvel ezelőttihez képest viszont még visszaesést mutat 4,6-4,7 százalékkal. Az újraindulás megtörtént, az elemzői várakozásokhoz képest jelentősen kisebb a visszaesés éves mértéke. A részletes adatok egyelőre még nem állnak rendelkezésre, azonban az látható, hogy az infokommunikáció, a pénzügyi szolgáltatások növekedése segítette a harmadik negyedév teljesítményét. A családok lakáshitele is kedvezőbben alakult, mint ahogyan azt korábban várták, és továbbra is a szállítás, a kereskedelem, a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, az ami jelentős éves alapú visszaesést szenvedett el.

Kiemelte azt is, hogy vannak a kormánynak olyan gazdaságpolitika döntései, amelyeket az elmúlt tíz évben következetesen érvényesített, ezeket most "sem szabad feladni". Az egyik, amiben hisznek, hogy adókedvezmények célzott és jól elhelyezett formájával sikerülhet a gazdasági növekedést tovább erősíteni. A járvány okozta helyzet miatt nemcsak abban engedtek, hogy a költségvetési politika most legyen költekezőbb és tekintsen el a hiány szinten tartásától, hanem azt is folytatták, hogy a adócsökkentéseket itt is érvényesíteni kell.

Varga Mihály példaként említette, hogy az ételkiszállítás általános forgalmi adójának (áfa) kulcsát 27 százalékról 5 százalékra csökkentik a veszélyhelyzet idején, valamint jövőre a lakás-áfa 27 százalékról 5 százalékra csökken, vagy éppen a kisvállalkozói adó mértéke is 12 százalékról 11 százalékra mérséklődik majd.

(Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát.
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27