2 °C Budapest

Erre költik a pluszt pénzt, akik éltek a moratóriummal: biztos jó ötlet ez?

2020. október 15. 09:01

Jelentős összeg marad a lakosságnál az általános moratórium révén, ha ezt a pénzt az érintettek elköltik, így az intézkedés az adóbevételeken keresztül közvetve kedvező hatást gyakorolt a gazdaságra. A célzott moratóriummal nagyjából háromnegyed millióan élhetnek.

A mindenkire egyaránt vonatkozó általános hiteltörlesztési moratórium 2,7 millió szerződést érintett, és százezer cég vehette igénybe, az érintett adósok körülbelül hatvan százaléka élt a türelmi időszak igénybevételével - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a Magyar Hírlapnak. Hozzátette: a 2020. évi általános moratórium több ezer milliárd forintnyi hitelállományt érintett.

Ez az nem hozta nehéz helyzetbe a bankrendszert, noha rosszabb lesz a teljesítménye, mint a járvány nélkül lett volna. Ami még pozitívum, hogy a nemfizető hitelek állománya is (jóval) alacsonyabb annál, mintha nem vezettek volna be semmilyen rendkívüli intézkedést, emellett a célzott moratóriumnak ugyancsak vannak előnyei. Az általános moratóriumot igénybe vevők, azaz

az érintettek hatvan százaléka nagyjából 1,6 millió szerződést jelent, és nagyjából 752 ezer ügyfél tartozhat abba a körbe, akik élhetnek a hosszabbítás lehetőségével.

Virovácz Péter szerint akik kikerülnek a jogosultak köréből, róluk nem tudható pontosan, mennyire voltak, vannak nehéz helyzetben, és kérdés az is, emelkedhet-e jövőre a nemfizető hitelek aránya, ami a bankrendszer számára sem lenne kedvező. Ugyanakkor könnyebbséget jelent az elemző szerint, hogy már kilencven helyett száznyolcvan nap után indul eljárás a nemfizető adósok ellen.

Virovácz Péter rámutatott arra is, hogy, reálgazdasági oldalról nézve jelentős összeg marad a lakosságnál az év végéig általános moratórium révén, ezt az érintettek jobb esetben elköltik, és fogyasztás útján bekerül a gazdasági körforgásba. Az átmenetileg megmaradó ötven-százezer forint nagy segítséget jelent, a fogyasztás pedig adóbevételeket eredményez - hívta fel a figyelmet az elemző.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
MEDIA1  |  2026. február 2. 13:04
Komáromi Balázs veszi át a Klasszis Médiát, benne az értékes gazdasági lapokkal.
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?