0 °C Budapest

Már megint a románok hagynak le minket: érdekes GDP-adat jött a szomszédból

2020. augusztus 14. 14:34 1 perc

Miközben idehaza 13,6 százalékkal vetette vissza a GDP-t a koronavírus nyomában terjedő recesszió, addig a románok "megúszták" az idei első félévet 10,5 százalékos visszaeséssel.

Ma reggel számoltunk be róla, hogy a KSH friss adatközlése szerint Magyarország bruttó hazai terméke 2020 II. negyedévében a nyers adatok szerint 13,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezzel szemben

a román GDP "csak" 10,5 százalékkal csökkent (a nyers, valamint a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint egyaránt) a második negyedévben az előzőév azonos időszakához viszonyítva.

A román országos statisztikai intézet friss gyorsjelentése szerint a második negyedévben a román GDP 12,3 százalékkal maradt el az idei első negyedévitől. Az első fél évben a román gazdaság 4,7 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint a tavalyi év első hat hónapjához mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a visszaesés 3,9 százalék volt.

A román mellett érdemes mégmegnézni a régió többi országának friss GDP-adatait is, éves összevetésben ugyanis

  • a lengyel gazdaság 7,9 százalékkal;
  • a szlovák 12,1 százalékkal;
  • míg a cseh 10,7 százalékkal zsugorodott.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02