14 °C Budapest

Itt az elemzői jóslat: ennyire mélyülhet el a válság itthon, az EU-ban és az USA-ban

2020. március 23. 23:03

Londoni makrogazdasági elemzők legfrissebb előrejelzései szerint a 2008-2009-es globális pénzügyi válsághoz hasonló, vagy még sokkal mélyebb recesszió várható az idén a világgazdaságban az új koronavírus okozta járvány gazdasági hatásai miatt. Egyes elemzői várakozások szerint az idei évet a feltörekvő európai térség is recesszióban tölti, és a világgazdaság két év múlva érheti el ismét tavalyi teljesítményét.

Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző műhely, az Oxford Economics hétfőn ismertetett, felülvizsgált prognózisában közölte: modellszámításai azt mutatják, hogy a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) az idei év első felében 2 százalék körüli ütemben csökken. A ház hangsúlyozza, hogy ez időarányosan jórészt megfelelne a több mint egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válságot kísérő recessziónak. A cég londoni elemzői azzal számolnak, hogy az amerikai gazdaság teljesítménye 3 százalékkal, az euróövezeti GDP-érték 5 százalékkal, a valutaunión belül az olasz hazai össztermék 6 százalékkal zuhan 2020 első felében. A ház ugyanakkor

az idei év egészére V alakú, vagyis a meredek zuhanás után hasonlóan meredek fellendülést mutató globális növekedési pályát valószínűsít.

Az Oxford Economics közgazdászai hangsúlyozzák azonban azt is, hogy jóllehet a kínai gazdaság napi jelzőszámai már mutatnak valamelyes javulást a korlátozások fokozatos feloldásával párhuzamosan, a cég által előnyben részesített aktivitási mutatók azonban továbbra is jelentősen elmaradnak az év jelenlegi szakaszára jellemző szintektől. Ezek közé tartozik a tanulmány szerint a kínai szénkitermelés, amely 20 százalékkal jár az ilyenkor szokásos átlag alatt.

A globális aktivitás közvetett mutatói közül a ház kiemeli a diszkrecionális - vagyis a napi szükségleteken túli, tetszés szerinti célokra fordított - fogyasztási kiadásokat. Ezek közé tartoznak az éttermi asztalfoglalások, amelyek az Oxford Economics kimutatása szerint globálisan csaknem 90 százalékkal zuhantak éves összevetésben. A cég hangsúlyozza, hogy ezek nem perifériális aktivitási jelzőszámok, mivel az ilyen jellegű diszkrecionális fogyasztás adja a világgazdasági szintű teljes fogyasztási érték 40 százalékát.

Egy másik tekintélyes londoni elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) az eddigi legborúlátóbb előrejelzést állította össze a világgazdaság rövid távú kilátásairól. Közölte: modellszámításai arra vallanak, hogy az egész éves idei világgazdasági recesszió gyakorlatilag bizonyossá vált, és várhatóan kétszer olyan mély lesz, mint a 2009-ben mért visszaesés. A ház felülvizsgált előrejelzése szerint a globális GDP-érték 2020 egészében legalább 4 százalékkal csökken. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a háborús éveket leszámítva ez lenne a legmélyebb globális recesszió 1931 óta.

A CEBR londoni elemzőinek számításai szerint az olasz hazai össztermék az idén várhatóan 11 százalékkal, a német és a spanyol GDP-érték egyaránt 8 százalékkal, az amerikai gazdaság teljesítménye 5 százalékkal zuhan. A CEBR közgazdászai ugyanakkor szintén azzal számolnak, hogy a meredek visszaeséseket jórészt hasonló ívű fellendülés követi jövőre. A ház 2021-re 3,4 százalékos globális növekedést vár, hangsúlyozza azonban azt is, hogy számításai alapján a világgazdaság csak 2022-ben lépi túl a 2019-ben elért GDP-értéket.

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőcsoport, a Capital Economics hétfő este ismertetett friss, jelentősen felülvizsgált prognózisa szerint a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség sem tudja kivédeni az idei recessziót. A ház szerint a régió gazdaságainak exportorientált szektoraira a külső kereslet összeomlása és a beszállítói hálózatokban kialakult fennakadások egyszerre rónak különösen nagy terhet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Capital Economics londoni elemzői közölték: várakozásuk szerint az euróövezet hazai összterméke az idei második negyedévben 12,5 százalékkal zuhan negyedéves összevetésben, vagyis sokkal nagyobb mértékben, mint a 2008-2009-es válság idején. Akkor ugyanis a válságot megelőző csúcspont és a recesszió mélypontja között 6 százalékkal esett a valutaunió GDP-értéke. A cég azzal számol, hogy ebben a környezetben a feltörekvő európai gazdaságok teljesítménye 2020 egészében átlagosan 2 százalékkal csökken, jövőre ugyanakkor az eddig vártnál jóval gyorsabban, 3,3 százalékkal emelkedik.

A térségi átlagon belül a ház Magyarországon az idén 2 százalékos visszaesést, jövőre 3,8 százalékos növekedést valószínűsít.

A Capital Economics hétfői előrejelzése szerint Csehországban 4 százalékkal, Lengyelországban és Szlovákiában 3,5 százalékkal, Romániában és Oroszországban 1,5 százalékkal csökken a GDP-érték 2020-ban, de jövőre ezekben a gazdaságokban is jelentős, 3-5 százalék közötti növekedés várható. Az idei egész éves magyarországi recesszió mindazonáltal nem konszenzusos előrejelzés a londoni elemzői közösségben.

A Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport kutatási részlegének (BofA Global Research) Londonban ismertetett friss előrejelzése Magyarországon 0,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsít 2020 egészére. A cég szerint a magyar gazdaságszerkezet ellenállóbbnak tűnik a térség többi gazdaságánál, annak alapján, hogy a nemzetgazdasági szintű bruttó hozzáadottérték-tartalmat előállító szektorok a régió gazdaságaiban mennyire sebezhetők a járványhatásoktól.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm