A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása.
A vállalatok nagy része nem tudja teljesíteni a megrendeléseit a kínai ellátási láncok megszakadása miatt, a koronavírus így rávilágított, hogy mennyire sérülékeny a kiépült ellátási hálózat. A vállalatoknak emiatt érdemes a jövőben diverzifikálniuk a partnereiket, és így az sem kizárt, hogy a globalizáció, ahogy a válság előtt ismertük, véget ért.
A globális ellátási láncok lényegesen átalakulhatnak a koronavírus válság következtében, mert a jelenlegi krízis pontosan rávilágít a korlátozott számú kereskedelmi partnerekre támaszkodó országok sebezhetőségére. A vírus Kínában ütötte fel a fejét, és a kínai gyárak lezárása azt eredményezte, hogy a globális ellátási láncok szerte a világban megszakadtak.
- mondta Alex Capri, a Szingapúr Nemzeti Egyetem tanára a CNBC-nek. A SARS-járványt egy korábbi típusú koronavírus okozta, és 2002-2003 között tetőzött Kínában, jelentős kárt okozva a kínai gazdaságnak. Abban az időben Kína részesedése a globális GDP-ből 4% volt, ma ez körülbelül 20%, és ennek nagy részét a külföldi befektetések eredményezik.
A beruházások nagy része a feldolgozóiparba irányult, ez azonban most visszafordulóban az ellátási láncok kockázata miatt, főleg az olyan stratégiai ágazatokban, mint a gyógyszeripar és az technológiai ipar - mondta el Capri. Nem a koronavírus jelentette az első kockázatot, az amerikai-kínai kereskedelmi háborús bizonytalanságok miatt a vállalatok már eddig is abban voltak érdekeltek, hogy diverzifikálják az ellátási láncukat.
- mondta a KPMG munkatársa. Hozzáteszi: Kína ugyan most elkezdi a termelést, de hónapkba, akár negyedévekbe is telik, mire be tudja hozni a kiesett termelést. Ez pedig nem csak nekik fáj, a német Kloepfel Consulting felmérése szerint a válaszadó vállalatok 81%-a támaszkodik valamilyen módon a kínai beszállítókra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az is nagy probléma, hogy ugyan a Kínából érkező ellátási láncok lassan felépülnek, a világ más pontjain, így például Japánban és Dél-Korában terjedő járvány újabb ellátási láncokat szakít meg. Capri szerint emiatt az vállalatoknak diverzifikálniuk kell az ellátási láncaikat. Azt is elmondta, hogy a dolgok nem fognak visszatérni a normál kerékvágásba, és "a globalizáció, ahogy eddig ismertük, véget ért."
Paksi ügy: ezért nem lehet az 1983-as paksi helyzetet a maihoz hasonlítani, hosszútávú megoldás kell
A Duna vízállásának változása és az Ausztriában az elmúlt napokban lehullott csapadék mennyisége alapján a következő napokban a Duna vízszintjének néhányszor 10 cm-es emelkedése várható.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







