11 °C Budapest

Sokkal több energiát fogyasztunk, mint amennyit kellene

2018. március 6. 08:32 1 perc

Míg az európai országok energiafogyasztása folyamatosan csökken, Magyarországé nő, mivel főként a lakosság esetében hiányoznak a felhasználás hatékonyságának növelését ösztönző programok - nyilatkozta a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetője a Magyar Nemzetnek.

Szalai Gabriella a lap keddi számában elmondta: a korábbi stagnálást követően 2015-ben és 2016-ban nőtt az ország energiafogyasztása. A 2016-ban felhasznált 1072 petajoule energia mintegy 55 százaléka importból származott, beszerzése a bruttó hazai tennék (GDP) négy százalékát vitte el.

Kifejtette, uniós összehasonlításban a magyar gazdaság nagymértékben energiaigényesnek számít: egységnyi GDP termeléséhez 2015-ben az Európai Unió (EU) 28 tagállamának az átlagánál 86 százalékkal több energiát használt fel Magyarország, és nem csak a hagyományosan energiaigényes iparban. A szolgáltatási szektor egységnyi GDP előállításához szükséges energiaigénye is csaknem a kétszerese volt Magyarországon az Európai Unió átlagának.

Elmondta, a lakossági fogyasztás csökkentése érdekében kulcsfontosságú lenne a lakásállomány energetikai felújítása,miután a 4,4 millió lakás kétharmada elavult. A szakmai szervezet vezetője szerint a kormányzatnak a mostaninál lényegesen több pályázati lehetőséget kellene biztosítania a lakások felújítására.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 11:02