Gyertya lángja fekete háttér előtt

Elhunyt Szolnoki Péter

2026. július 12. 08:40

57 éves korában elhunyt Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes énekese. Halálát súlyos betegség okozta, melyről június közepén szerezhettek csak tudomást rajongói, amikor már koncerteket kellett lemondania. A hírt vasárnap a Bon-Bon osztotta meg a közösségi médiában.

"Mély fájdalommal a szívünkben tudatjuk, hogy Szolnoki Péter szeretett apa, társ, barát, énekes-dalszerző, előadóművész a mai napon, életének 57.-ik életévében súlyos betegség következtében elhunyt. Megkérünk minden kedves rajongót, ismerőst, barátot és a sajtó munkatársait, hogy tiszteljék a család és a Bon-Bon zenekar mély gyászát ezekben a nehéz napokban, és részvétnyilvánításukat a közösségi oldalakon fejezzék ki. Az űr, amely most keletkezett nem fejezhető ki szavakban, a fájdalom mérhetetlen a szívünkben. Szolnoki Péter családja és Török Tamás" - írták a posztban. 

Az énekes májusban még színpadra lépett a zenekar harmincadik jubileumi koncertjén, június közepe óta viszont az összes fellépésük elmaradt. A zenekar hivatalos közleményben tudatta a rajongókkal, hogy a koncerteket az énekes kórházi kezelése miatt kellett lemondani, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a zenész a legjobb kezekben van. A fájdalmas hír az énekes haláláról július 12-én érkezett.

Szolnoki Péter 1970. május 22-én született Debrecenben. Gyermekkorától foglalkozott zenével: nyolcévesen kezdett fuvolázni, majd 1984 és 1989 között a Zalka Máté Zeneművészeti Tiszthelyettesképző Szakközépiskola tanulója volt, ahol klasszikus zenei képzést kapott. Fiatalon a Sziluett nevű popegyüttesben is játszott.

Tanulmányai után katonazenekarokban és különböző zenei formációkban dolgozott, majd a Police Big Band tagja lett. A fuvola mellett énekelni és basszusgitározni is kezdett, így fokozatosan a könnyűzene felé fordult.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Török Tamással 1995-ben alapította meg a Bon-Bon együttest, amely az elmúlt három évtized meghatározó magyar popformációi közé tartozott. Ő volt a szerzője és előadója egyebek mellett a Valami Amerika, a Holnaptól, a Köszönöm, hogy vagy nekem, a Sexepilem és az Érezd magad jól! című slágereknek.

Szolnoki Péter énekesként, dalszerzőként és hangszerelőként is dolgozott, számos előadóval működött együtt. Szólóelőadóként is jelentkezett, Follow me címmel 2014-ben jelent meg önálló lemeze. Munkásságát 2004-ben Artisjus-díjjal ismerték el, 2026-ban pedig Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?