Harmincnégyre nőtt az agyhártyagyulladásos esetek száma Nagy-Britanniában, a fokozott kereslet miatt országszerte hiány van a B csoportú meningococcus-oltásból.
Megbénultak a repterek, jöhetnek a lezárások is: új vírus tartja rettegésben a világot, ezt kell róla tudni
Az indiai Nipah-vírusjárvány egész Ázsiában aggodalmat kelt, ezért több ország szigorította a repülőterei egészségügyi szűrését - tudósított a BBC.
A nemrégiben felfedezett, és már sok embert megfertőzött Nipah-vírus miatt Thaiföld három olyan nemzetközi repülőterén vezetett be célzott ellenőrzést, amelyek Nyugat-Bengálból fogadnak járatokat. Az érkező utasoknak egészségügyi nyilatkozatot kell kitölteniük. Nepál szintén megkezdte az ellenőrzéseket a katmandui nemzetközi repülőtéren, valamint az indiai határátkelőhelyeken.
A hónap elején Nyugat-Bengálban öt egészségügyi dolgozó fertőződött meg, egyikük állapota kritikus. A velük kapcsolatba került mintegy 110 embert megfigyelés alá helyezték, karanténban tartják őket.
A Nipah-vírus sertésekről és gyümölcsevő denevérekről terjedhet át az emberre, de szennyezett élelmiszeren keresztül, illetve emberről emberre is továbbadható. Halálozási aránya rendkívül magas, 40 és 75 százalék között mozog. Nem létezik ellene sem védőoltás, sem célzott gyógyszeres kezelés. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járványügyi kockázata miatt a tíz legveszélyesebb kórokozó között tartja számon.
A lappangási idő általában 4-14 nap. A fertőzötteknél láz, fejfájás, izomfájdalom, hányás és torokfájás jelentkezhet. Súlyos esetben agyvelőgyulladás alakulhat ki, amely gyakran halálos kimenetelű.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az első ismert, dokumentált járványkitörés 1998-ban történt Malajziában, sertéstenyésztők körében. Több mint százan haltak meg, és mintegy egymillió sertést le kellett vágni. Bangladesben 2001 óta szintén több mint száz halálos áldozatot követelt a vírus.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







