A kormány tisztában van azzal, hogy a szociális szektor az elmúlt években magára maradt, és ismeri az ágazatban dolgozók méltatlanul alacsony bérszínvonalát.
Esélyük sincs a boldog életre? Egyre több gyermeket hagynak magára, ezzel kezdeni kell valamit
Bár egyre több kisgyermek kerül családhoz, még mindig egyre többen kerülnek be a rendszerbe, főleg a legkisebb korosztályból.
Annak ellenére, hogy nőtt az örökbefogadások engedélyezésének száma Magyarországon, egyre több olyan kisgyermek is van, aki bekerül az ellátórendszerbe - erről a Népszava ír. A legtöbb közülük az 1-3 éves korosztályból való, vagyis épp azok, akik a "legnépszerűbbek" az örökbefogadó családoknál.
Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja elmondta, hogy a kórházban hagyott, és a sajtó által többször is emlegetett 300 kisbaba közül 50-nek mára rendeződött a sorsa, csakhogy ettől még mindig rengeteg gyermek van, aki örökbefogadásra vár. Az elmúlt tíz évben 65 százalékkal nőtt az engedélyezett örökbefogadások száma, és csaknem 40 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Heves megyében történt meg.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






