Komoly, jóképű, jóképű tudós ül mikroszkópnál, aki vírus vagy vakcina mintáját vizsgálja és nézi.

Így védekezhetünk a vírusok ellen a téli hidegben: orvosok adnak tanácsot, így elkerülhető a betegség

MTI
2024. december 1. 21:02 3 perc

A szezonális járványok minden évben komoly kihívásokat jelentenek a társadalom, különösen az egészségügyi rendszerek, valamint a veszélyeztetett csoportok – például idősek és krónikus betegek – számára. A hatékony védekezés két pilléren nyugszik: a passzív és az aktív megelőzésen. A témában Dr. Bánhegyi Pétert, a Caola Zrt. kutatás-fejlesztési vezetőjét kérdeztük, aki hangsúlyozta, hogy mindkét megközelítés kulcsfontosságú a fertőzések terjedésének lassításában és az egyéni egészség védelmében.

A passzív védekezés lényege, hogy minimalizáljuk a vírusokkal és baktériumokkal való érintkezést. Ennek egyik leghatékonyabb módja a maszkviselés zárt térben, különösen tömegközlekedési eszközökön, liftekben vagy más zsúfolt helyeken, ahol nehéz betartani a megfelelő távolságot. „A maszk nemcsak a kilélegzett fertőző aeroszolokat szűri ki, hanem a belélegzett kórokozókat is csökkenti” – emelte ki Dr. Bánhegyi.

Az alapos és rendszeres kézfertőtlenítés szintén nélkülözhetetlen. „Egy kézfertőtlenítő gél vagy fertőtlenítőszeres törlőkendő használata gyors és hatékony módja lehet a fertőzési lánc megszakításának, ha nincs lehetőségünk azonnali kézmosásra” – tette hozzá a szakértő.

További tippek a passzív védekezéshez:

  • Tartsuk tisztán környezetünket: A gyakran érintett felületek (például asztalok, kilincsek) rendszeres fertőtlenítése csökkenti a kórokozók jelenlétét.
  • Kerüljük a túlzsúfolt helyeket: Amennyiben lehetséges, próbáljuk elkerülni a hosszabb ideig tartó zárt térben való tartózkodást idegenekkel.

Aktív védekezés: a védőoltások szerepe

Az aktív védekezés legfontosabb eszköze a védőoltás. Az influenza elleni oltás mindenki számára elérhető, de különösen ajánlott:

  • Időseknek és krónikus betegséggel élőknek, akiknél a szövődmények kockázata magasabb.
  • Olyanoknak, akik munkájuk során zárt térben sok emberrel érintkeznek, például irodai dolgozók vagy ügyfélszolgálaton dolgozók.
  • Fél év alatti gyermekek családtagjainak, mivel az oltás őket közvetlenül még nem védi, de a környezetükben élők immunizálása csökkenti a fertőzés kockázatát.

„Az aktív védekezés nemcsak az egyén egészségét védi, hanem a közösségi immunitás kialakításában is fontos szerepet játszik” – hangsúlyozta Dr. Bánhegyi. „Az oltásokkal jelentősen csökkenthetjük a vírus terjedését és az egészségügyi rendszerek leterheltségét is” – tette hozzá a szakértő.

Megelőzési tippek a mindennapokra

„Bár az immunrendszer erősítése gyakran használt kifejezés, pontosabb, ha az optimális működés fenntartásáról beszélünk. Ehhez a megfelelő vitamin- és ásványianyag-ellátottság elengedhetetlen” – mondta Dr. Bánhegyi Péter. Érdemes olyan multivitaminokat választani, amelyek mikroelemeket is tartalmaznak, például cinket vagy szelént.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fordítsunk figyelmet a higiéniára:

  • Hazaérkezéskor mossunk kezet fertőtlenítőszeres szappannal.
  • Tömegközlekedési eszközök használata után használjunk kézfertőtlenítőt.
  • Zárt térben, ahol lehetséges, próbáljunk meg legalább egy méteres távolságot tartani másoktól.

A higiéniai szokások jelentősége

A rendszeres és alapos kézfertőtlenítés az egyik leghatékonyabb módja a fertőzési lánc megszakításának. „Az egyszerű szappanos kézmosás eltávolítja a szennyeződéseket és a kórokozók nagy részét, míg a fertőtlenítőszeres kézmosás tovább növeli a hatékonyságot” – hangsúlyozta a szakértő.

Egyes kutatások szerint a pandémia idején kialakult higiéniai szokások, például a gyakoribb kézmosás és a kézfertőtlenítők használata, hozzájárultak más betegségek – például a közönséges megfázás – terjedésének mérsékléséhez.

„A Caola higiéniai termékei, például a kézfertőtlenítők és fertőtlenítős szappanok, hatékony eszközöket kínálnak mind a passzív, mind az aktív védekezés támogatására” – emelte ki Dr. Bánhegyi. „Ezen túlmenően nagy hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóságra is, hogy a környezeti terhelést minimálisra csökkentsük, miközben a közegészségügyet is támogatjuk.” A szezonális járványok elleni védekezés tudatos odafigyelést, a higiéniai szokások finomhangolását és az egészséges közösségi viselkedést igényel.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27