Újabb régészeti feltárás zajlik Nagyvázsonyban: a 77-es főút közelében Árpád-kori település nyomait és Kinizsi Pál kirabolt sírjának maradványait keresik.
A magyar lakosság egészségügyi ismeretei és tudatossága még mindig viszonylag alacsonyak, pedig az egészséggel kapcsolatos tudás és az információk helyes értelmezése szoros kapcsolatban áll az egyén egészségi állapotával – mondta a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány elnöke szerdán egy budapesti konferencián.
Az egészségműveltség, a kapott vagy szerzett információ helyes értelmezése szoros összefüggésben áll egészségi állapotunkkal. Ficzere Andrea, aki egyben az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója is, a rendezvényen előadásában kifejtette: annak, akinek nem jó az egészségértése, sokkal nagyobb az esélye a betegségre és a korai halálra; ez sokkal közvetlenebb kapcsolatban áll a mortalitással, mint az életkor, a jövedelem, a státusz, az iskolázottság vagy a faji, etnikai csoporthoz tartozás.
Az Egészséges médiatudatosság - Ép ésszel az online térben című konferencián Szabó László Zsolt, az NMHH Médiapiaci Együttműködési és Kutatási Igazgatóságának igazgatója azt mondta: nincs különbség az egészséges médiatudatosság és aközött, ha a fogalmat kettébontjuk egészségtudatosságra és médiatudatosságra. Szerinte ugyanis ez a két fogalom összefügg egymással.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







