A közösségi médiában mindenki utazik és mindenki boldognak tűnik – de vajon tényleg így van?
A bicskei gyermekotthonban ismételten szexuális zaklatási ügy került nyilvánosságra, amelyről a Gulyáságyú Média számolt be először.
„A Gulyáságyú Médiához olyan iratok jutottak el, amelyek szerint egy hónapja, május 7-én újabb pedofil bűncselekmény történt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban”- írta a portál, akik szerint az áldozat egy 11 éves kislány, akit az esti órákban az otthon egyik alkalmazottja fogdosott. A lap információt azóta meg is erősítették, a Bokréta Lakásotthoni, Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola – melyhez a bicskei otthon is tartozik – közleményt adott ki, és elismerték, rendőrségi eljárás zajlik az ügyben.
Mint írták, a rendőrségnek az egyik gondozott gyermekvédelmi gyámja jelzett. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szeméremsértés bűntett elkövetése miatt indított büntetőeljárást. Az intézmény együttműködik a rendőrséggel, a portás munkavégzését megszüntette, és azonnal gondoskodott a gyermek szakpszichológusi ellátásáról – tették hozzá.
Egymást érik a pedifolbotrányok
Mint az ismeretes, a bicskei gyermekotthonban történt visszaélések vezettek gyakorlatilag odáig, hogy február 10-én lemondott Novák Katalin korábbi köztársasági elnök. Az ügy legsúlyosabb vetülete azonban mégis az, hogy milyen sanyarú körülmények között nőnek fel a rendszerben a legkiszolgáltatottabb gyerekek. Arról nem is beszélve, hogy bár egyre több gyerek kerül nevelőszülőkhöz, az ő helyzetük sem könnyű, bármennyire is fontos szerep lenne az övék, koránt sem beszélhetünk arról, hogy túl lennének fizetve.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








