A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
Minden második magyar érintett az év gigadrágulásában: dobnak majd egy hátast, ha ezt meglátják
Néhány év leforgása alatt ugrásszerűen megnőtt a szemüvegek ára a KSH adatai szerint, így egyre nagyobb kiadást jelent a családok számára a szemüveg, ráadásul a magyar lakosság fele érintett. Jó tudni, mekkora segítséget jelenthet az OTP Egészségpénztár ilyen esetben is: azon kívül, hogy évente akár 150 ezer forint visszaigényelhető a pénztártagok vagy a munkáltatók befizetései után, ráadásul az egészségpénztárral szerződött szolgáltatók egy része kedvezményeket is biztosít a tagok számára, ami akár 30 százalékos is lehet.
A szemüvegesség általában egy életre szól, és sokkal kevesebben vizsgáltatják felül a látásukat, mint amennyi embernek szüksége lenne rá. Az OTP Egészségpénztár friss adatai szerint nőtt az egészségpénztári tagok által szemészeti vizsgálatra felhasznált összeg a tavalyi év azonos időszakához képest, és magasabb összegben számoltak el optometristák által végzett vizsgálatokra is pénzt. Mindez azt is mutatja, hogy azok az egészségpénztári tagok, akik szemüveget és/vagy kontaktlencsét viselnek, gyakrabban keresték fel az optikákat, és érezhetően magasabb összegeket hagytak ott.
A KSH adatai szerint is hatalmas a drágulás a szemüvegek esetében: míg a szemüvegkeretek 2020 februárja és 2024 februárja között 55 százalékkal, a szemüveglencsék ugyanezen időszak alatt 150 százalékkal kerültek többe. Egyedül a kontaktlencsét viselők érzékelhettek kisebb áremelkedést, esetükben a 30 napos lencse ára csupán 18 százalékkal emelkedett. Mindeközben azonban a KSH adatai szerint a magyar lakosság fele használ szemüveget vagy kontaktlencsét, és csupán három évente mennek el látásvizsgálatra.
A legutóbbi népszámláláson több mint 1,3 millióan mondták azt, hogy gond van a látásukkal, ennek ellenére sokan választják a boltok polcain elérhető szemüvegeket, amivel rosszat tesznek szemüknek. A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja keretében zajló szemészeti program adataiból kiderült, a program során vizsgált személyek szemüvegeinek egyharmada nem volt megfelelő erősségű, amely arány nők és férfiak esetén is hasonló volt.
Az életkorral egyébként egyre nő azoknak az aránya, akiknek szemüvegre van szüksége, ehhez hozzájárul a számítógépek, okostelefonok okozta látásromlás is. Bár a képernyőhöz kötött munkavégzés esetében a látásvizsgálat a munka-alkalmassági vizsgálat kötelező része, és sok munkáltató támogatja is a szemüvegkészítést, még mindig kevesen frissítik a szemüvegük dioptriáját az aktuális állapotukhoz.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







