Bár a tűzijátékok az ünnepek elmaradhatatlan kellékei, évente emberek ezreinek okoznak súlyos sérüléseket.
Több tízezer kétes eredetű tablettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Csongrád-Csanád vármegyében. Németországba tartott három utasával egy kockázatosnak ítélt litván furgon, amit Nagylaknál ellenőriztek a pénzügyőrök. Az egyenruhások a raktér átvizsgálásakor három olyan leragasztott kartondobozra figyeltek fel, amiket sem az utasok, sem a sofőr nem vallott magáénak.
A gépkocsi vezetője mindössze annyit árult el, hogy a ládákat Romániában vette fel, de azt nem tudta, hogy mi van bennük. A pénzügyőröknek gyorsan világossá vált, miért nem vállalta senki a csomagokat. Összesen 26.620 olyan pirula volt a kartonokban, amelyekhez sem okmány, sem bizonylat nem tartozott.
A készítményeket szakértő is megvizsgálta, aki megállapította, hogy a gyógyszerekhez engedély szükséges. A termékek nem szerepelnek a gyógyszerügyi hatóság adatbázisában, és a szállítás körülményei sem felelnek meg az előírt szabályoknak, mennyisége pedig egyértelműen átlépi a személyes használat volumenét.
A szükséges okmányok hiánya miatt gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a készítmények hamisak, ezért a további eljárás lefolytatása érdekében az egyenruhások értesítették a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársait.
Figyelem! A gyógyászati készítmények beszerzésével, behozatalával, megrendelőhöz való eljuttatásával kapcsolatos valamennyi tevékenység kizárólag csak gyógyszer-nagykereskedelmi engedély birtokában végezhető. Az elmúlt években számtalan hamisítvány jelent meg a piacon, amelyeknek káros mellékhatásai lehetnek a fogyasztókra nézve, mivel azok nem estek át az előírt ellenőrzési, engedélyezési folyamaton.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







