Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter megegyezett a ritka és drága gyógyszerek támogatásáról döntő Batthyány-Strattmann László Alapítvánnyal.
Több mint egy éves várólistával kell számolniuk egy kardiológiai szakrendelés esetében a Nyíregyháza környékén élőknek – derült ki az RTL Híradójából. Egy szakmai szervezet felmérése szerint az országos adatok valamelyest jobbak, átlagosan csaknem 60 napot kell várni. Igaz, 2015-ben ez még 35-36 nap volt.
Nyíregyháza környékén 15 hónapot kell várniuk a betegeknek arra, hogy bejussanak a kardiológiai szakrendelésre – számolt be az RTL Híradó. Vagyis ha most beutalnak valakit, az 2025 elejére kap időpontot.
A riportban bemutatnak egy férfit, akinek három szívinfarktusa volt, és áprilisban elnézte az időpontját, ezért újat kellett kérnie. 2024 augusztusára kapott egyet, de tovább próbálkoztak és végül januárra sikerült találni egyet. Egy másik beteg viszont nem volt ennyire szerencsés, neki is volt beutalója, de még az időpont előtt intenzív osztályra került. Azóta kiengedték, majd újra kórházba került.
A MEDICINA 2000 Magyar Járóbeteg szakellátási szövetség idén is felmérte a tagjai között a betegfogadási listák hosszát. Eszerint kardiológiai szakrendelésre országosan átlagosan csaknem 60 napot kell várni. 2015-ben ez még 35-36 nap volt.
Elnökük szerint ennek egyik oka, hogy Magyarországon a betegek kétszer annyit járnak szakorvoshoz, mint Nyugat-Európában. És az is, hogy a kardiológusok közül sokan választották a magánrendeléseket a hálapénz kivezetése után. „Megszoktak a kardiológusok egy bizonyos jövedelmi viszonyt, amihez képest most teljesen fehéren kevesebbet keresnek. Emiatt keresik a lehetőséget a magánellátásban, nagyon várjuk őket vissza" – mondta.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








