7 °C Budapest
Senior man  wearing medical face mask sitting in the bus transport.

Kiderült a súlyos igazság a COVID-fertőzésről: ezért nem kapta el több millió magyar

2022. március 17. 14:04

Két éve tart a világjárvány, az ötödik hullám leszállóban van, a korlátozások zömét pedig eltörölték. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vírus is eltűnt volna, az egészségügyi szakértők mindenkit óvatosságra intenek, és azért új betegeket is regisztrálnak még napról napra. Azonban van, aki a két év alatt egyszer sem kapta el a koronavírus fertőzést. A szakértők előálltak pár elmélettel, hogy mi állhat annak a hátterében, ha valakit teljesen elkerült a vírus.

Hiába van leszállóban az ötödik hullám, és hiába készülünk a korona-mentes nyárra, a vírus nem tűnt el teljesen, és van, aki még most is megfertőzödhet. Mivel már két éve tart a pandémia, elfogadtuk, hogy mindenki meg fog fertőződni egy ponton, amikor pedig megjelent a különösen fertőző omikron variáns, szinte biztosak voltunk abban, hogy nem fog minket elkerülni a fertőzés. A harmadik oltást követően van, aki már a negyediket tervezi, ennek ellenére még mindig találkozni olyannal, aki eddig még nem volt koronás. Hogyan lehetséges ez?

Amikor valaki elkapja a vírust, akarva-akaratlanul azon kezdünk el gondolkodni, hogy hol kerülhettünk kapcsolatba a vírussal, hol kaphattuk ezt el. Ha betartjuk az intézkedéseket, maszkot hordunk, távolságot tartunk, és a védőoltást követően az emlékeztető oltást is felvettük, szinte nem is értjük, hogy hogy eshettünk mégis bele a fertőzésbe.

Emellett szinte értetlenül állunk, hogy hogyan lehetséges, hogy van, aki kevésbé óvatos, mégsem kapta el a vírust. A Huffpost is ezt a kérdést járta körül, több elméletet is összegyűjtöttek arra, hogy hogyan lehet, hogy valakit két éve kerül el a koronavírus. Az első, és egyben legkézenfekvőbb magyarázat, hogy az illető beoltatta magát, maszkot hord és távolságot tart -ugyanis ezek a módszerek valóban működnek.

Vannak olyan intézkedések, amelyek tényleg hatékonyan előzik meg a koronavírus terjedését, ilyen a kéz fertőtlenítése, a maszk viselése, a távolságtartás valamint a védőoltások felvétele is

- tette hozzá Dr. Marie-Elizabeth Ramas, háziorvos. Ha eddig nem kaptuk el a fertőzést, ez azért fordulhatott elő, mert tisztességesen betartottuk a korlátozásokat, beoltattuk magunkat, és még az emlékeztető oltást is felvettük.

Rengeteg pácienssel találkozunk, akik nem kapták még el a koronavírust. Van olyan is, aki többször elkapja. Ha betartjuk az óvintézkedéseket, beoltatjuk magunkat és az emlékeztető oltást is felvesszük, úgy valóban előfordulhat, hogy a két év alatt elkerült bennünket a koronavírus

- tette hozzá Dr. Kevin Dieckhaus, az UConn Health fertőző betegségek osztályának vezetője. A másik hatásos módszer, amellyel elkerülhetett minket a fertőzés, az a teljes izoláció. Bár az ötödik hullám leszállóban van, és sokan lazítanak a korlátozásokon, akik immun szuszpresszáltak, ők még most is teljes karanténban tartózkodnak. Amerikában mintegy 7 millió ember tartozik ebbe a csoportba, akik a továbbiakban is izolációban tartózkodnak.

Elkaptad, csak nem tudtál róla

Rengetegen úgy gondolják, hogy nem kapták el a vírust, hiszen nem is voltak betegek. Azonban a kutatók szerint a lakosság többsége már kapcsolatba került fertőzött emberrel, azonban az, hogy kiütközik-e rajtunk a betegség, több dologtól is függhet. Függhet az immunrendszerünktől, attól, hogy mennyit tartózkodtunk egy légtérben a fertőzöttel, és milyen volt a szellőztetése a helységnek. A begyűjtött adatok alapján azonban sokan úgy voltak koronásak, hogy tünetmentesek maradtak, észre sem vették, hogy betegek. Egy friss amerikai kutatás 70 ezer vérmintát vizsgált meg, amely közül 43 százalék már átesett a koronavírus fertőzésen, ami azt is jelenti, hogy sokan nem vették észre, hogy fertőzöttek. A kutatók szerint éppen ezért fontos a folyamatos tesztelés. Az, hogy egy családtagunk koronás, még nem jelenti azt, hogy mi is elkapjuk a vírust. Mi is írtunk korábban arról, hogy még a kutatók között is megoszlik arról a vélemény, hogy a COVID-19-el fertőzöttek számának hány százaléka az, aki egy háztartáson belül fertőződött meg. Egyes tanulmányok szerint ennek az aránya 10-20, míg mások szerint akár 25-30 százalék is lehet. Ezek pedig még a korábbi variánsok, hiszen az omikron esetében ez már bizonyítottan magasabb mint 30 százalék, de valószínűbb, hogy 40 felett van. Az az egy biztos, hogy számos tényező határozza meg, hogy mekkora a háztartáson belüli terjedés veszélye és éppen ezért olyan nehéz megbecsülni, hogy mégis milyen arányban fertőződnek az emberek.

Rengeteg dolgot még mindig nem értünk a fertőzéssel kapcsolatban

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- tette hozzá Dieckhaus, aki kiemelte, hogy jelenleg ők is azt vizsgálják, hogy az egy háztartásban élők hogyan fertőződnek meg. Nem mehetünk el amellett a magyarázat mellett sem, hogy van, akit a puszta szerencse tart egészségesen. A kutatók is egyetértenek abban, hogy bizony abban, hogy valaki még 2 év után sem kapta el a fertőzést, a szerencsének is nagy szerepe van.

Van, aki nagyon vigyázott magára, mégis elkapta, és vannak, akik abszolút nem figyelnek, mégsem kapják el a vírust

- tette hozzá a szakember.

Még mindig jobb vigyázni a mellékhatásokkal

Még mindig nagyon keveset tudunk a koronavírus mellékhatásairól, de azt már az eleje óta lehet tudni, hogy az agyunk működésére is komoly hatásai lehetnek. Mi is írtunk a mellékhatásokról, sokaknál a tompultság, a memóriazavarok pár hét alatt elmúlnak, de vannak olyanok is, akik évekkel később is küzdenek ellene.

Az persze, hogy elkapjuk a COVID-19 egyik variánsát nem jelenti azt, hogy feltétlen tapasztalni fogjuk az agyködöt magunkon: ugyanúgy, ahogy nem mindenki veszti el a szaglását úgy ez a tünet se jelentkezik minden esetben, vagy ha jelentkezik is mindenkire máshogyan hat. Sokaknál a fertőzés elmúlásával megszűnnek ezek az agyi problémák is, míg előfordulhat, hogy hosszú távon fennmarad, de idővel javulni fog. Más esetekben azonban az agyköd fennmarad és akár krónikussá is válhat.

Éppen ezért nehéz megjósolni, hogy kinél is alakul ki ez a tünet és milyen intenzitású lesz. Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy az életkor mindenképpen fontos szerepet játszik, hiszen alapvetően az időseknél nagyobb a kockázata annak, hogy a COVID után is fennmaradjanak a kognitív problémák. De sok esetről lehet tudni, ahol fiatal, egyébként egészséges fertőzötteknél is megfigyelhető a koncentrációs- vagy a memóriazavar. Az viszont biztos, hogy a betegség lefolyásának idejétől és súlyosságától nem függ.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm