Országosan nem változott érdemben a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja, öt városban azonban emelkedést mutattak a vizsgálatok.
Bár a pedagógusok zöme már átesett az első kötelező oltáson, mégis vannak, akik még hezitálnak. December 15-ig kaptak haladékot, addig az oltatlanoknak is fel kell venni legalább egy védőoltást.
A pedagógusok 90 százaléka már kapott legalább egy oltást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Népszavával. A lap szerint mivel kevesebb, mint 150 ezer pedagógus van az országban, nagyjából 15 ezren lehetnek azok, akik nincsenek beoltva.
Bár az állami oktatási-nevelési intézményekben kötelezővé tették az oltást, amelyet december 15-ig van idejük felvenni az érintetteknek, úgy tűnik nem csökkent ez az arány. A Népszava emlékeztet, hogy Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) nem reprezentatív felmérése korábban azt mutatta, hogy az általuk vizsgált 1500 intézményben mintegy ötezer pedagógus nincs beoltva, közülük háromezren pedig nem is tervezik felvenni a vakcinát ami azt jelentheti, hogy januártól a pedagógusok 10-20 százaléka kieshet a rendszerből.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







