Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet.
Akármilyen alaposan is kutatják az új koronavírust, eddig nem sikerült meghatározni, kik azok a betegek, akik leginkább ki vannak téve a betegségben való halálozás kockázatának, azaz az orvosok nem tudják, kiknek kellene másféle terápiás lehetőségeket felajánlani. Úgy tűnik, mostantól ez is megváltozott.
279 koronavírussal kórházban kezelt betegtől vettek vérmintát kanadai kutatók, akiknek állapota a közepesen súlyostól a súlyosig terjedt. A gyulladásos folyamatokhoz köthető fehérjék mennyiségét mérték meg, és azok közt kiemelkedő értékeket produkálókat kerestek - számol be az Infostart.
"A vizsgált biomarkerek alapján kimutattuk, hogy a virális RNS mennyisége a vérben összefüggött a halálozással, a legjobb előrejelző választ adta, miután a modellünket kiigazítottuk a beteg életkorával és nemével" - mondta Elsa Brunet-Ratnasingham, a kutatást vezető Daniel Kaufmann laboratóriumának doktorandusza, a kísérletet dokumentáló tanulmány társszerzője.
Elmondása szerint további markerek bevonása nem javította az előrejelzés minőségét.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






