2 °C Budapest

Jakab Ferenc: kiderült, meddig védettek a gyógyultak, akik átestek a koronavíruson

2021. március 24. 14:16

Jakab Ferenc professzor, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetőjea a pécsi virológusok Facebook-oldalán ismertetett egy kutatást, amely egy nagyon fontos kérdést válaszolt meg: Mennyi ideig vagyunk védettek egy átvészelt fertőzés után? Az eredmények alapján 61 százalékban az átvészelt fertőzötteknek a tünetek kezdete utáni 180. napon is van "elégséges" semlegesítő antitestszintjük, tehát rendelkeznek valamilyen szintű védettséggel.

A virológus professzor által ismertetett kutatás 164 beteg mintáit vizsgálta több időpontban, az utolsó vizsgálat 6 hónappal a tünetek megjelenése után történt. A semlegesítő antitestek szintje és változása alapján négy nagy csoportba sorolták a betegeket:

  • Az 1 csoportba tartozó személyek nagyon alacsony (szinte negatív) semlegesítő antitestszintet mutattak már a betegség kezdetén is. Ez a vizsgálat betegek 12 százalékát érintette (19/164 beteg).
  • A 2. csoportba tartozó betegeknél a betegség kezdetétől számított körülbelül 20 napig magas, majd nagyon gyorsan csökkenő semlegesítő antitestszintet mértek. Sok esetben 180 nappal a tünetek kezdetétől már nem volt kimutatható semlegesítő antitest szint. 27 százaléka (44/164) a betegeknek ebbe a csoportba tartozott.
  • A 3. csoportba azokat a személyeket sorolták, akik szintén magas semlegesítő antitestszintet produkáltak az első 2-3 hétben, de a csökkenés lassú volt és még 180 nap után is volt egyértelműen mérhető semlegesítő antitest szint. A betegeknek 29 százalékánál (52/164) írták le ezt a jelenséget.
  • A 4. csoport a "legszerencsésebbek", hiszen náluk a betegség kezdetétől számított 6 hónap múlva is magas semlegesítő antitestszintet mértek. A legtöbb beteg, 32 százalék (52/164) tartozott ebbe a vizsgálati csoportba, és ők zömmel súlyosabb klinikai tünetekkel vészelték át a fertőzést.

A sejtes immunitás alapját képező T-sejt válasz viszont minden csoportban hasonlóan magas volt. Jakab Ferenc szerint a kutatás fontos tanulságok levonására ad lehetőséget:

A semlegesítő antitestek szintje nagyon eltérő lehet a Covid-19 betegségből felépült betegek esetében.

61 százalékban az átvészelt fertőzötteknek a tünetek kezdete utáni 180. napon is van "elégséges" semlegesítő antitestszintjük, tehát rendelkeznek valamilyen szintű védettséggel. A semlegesítő antitestek szintje és változása nagyban függ a betegség átvészelésekor megjelenő klinikai tünetek súlyosságától. Súlyosabb betegség esetén magasabb antitest szint alakult ki, ami hosszabb ideig fenn is maradt a szervezetben.

Mivel az átvészelt betegek legalább 39 százalékánál alacsony (vagy teljesen negatív) a semlegesítő antitestszint, így nagyon fontos a járványügyi intézkedések folyamatos betartása (maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés). A hosszabb távú, tartós immunitás elérése érdekében nagyon fontos az oltás felvétele és az átoltott lakosság arányának emelése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Jürgen Habermas

Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58