A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Könnyebben tárolható és szállítható oltóanyagot tesztel a Moderna. A mostani vakcinájukat mínusz 40 Celsius-fokon kell tárolni, és csak 30 nappal az első használat előtt lehet 2-8 fokon, vagyis hűtőszekrény-hőmérsékleten tartani.
Egyszerűbben szállítható koronavírus elleni vakcina tesztelésébe kezd a Moderna. A cég mostani, mRNS-alapú oltóanyagát mínusz 40 Celsius-fokon kell tárolni, és csak 30 nappal az első használat előtt lehet 2-8 fokon, vagyis hűtőszekrény-hőmérsékleten tartani, ami eléggé megnehezíti a logisztikát.
A cég most a honlapján közölte, megkezdődött a hosszabb ideig is hűtőhőmérsékleten tartható vakcinájának fázis egyes tesztelése. Az mRNA-1283 kódjelű vakcinát már meg is kapták az első alanyok. A tervek szerint ez is kétadagos oltás lesz, 28 napos különbséggel kell beadni a két dózist.
Sőt, ha az eredmények jók lesznek, akkor ez az oltóanyag akár emlékeztető oltásként is használható azoknak, akiket korábban a Modernával oltottak be első dózisban.
Fotó: MTI/ Balázs Attila
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







