16 °C Budapest

Már postázzák az oltási behívókat: így néznek ki, ezt kell kitölteni

2021. február 16. 16:47

A Pénzcentrum egyik olvasója is megkapta már az oltási behívót, így meg tudjuk mutatni, hogyan is néz ki a dokumentum, amivel értesítenek, hogy hamarosan sorra fogunk kerülni. 30-as éveiben járó olvasónk a krónikus betegsége okán kerülhetett fel az oltandók listájára. vélhetően az AstraZeneca oltóanyagából fog kapni, ahogyan ebben a körben a többi 60 éven aluli, krónikus beteg is.

A legidősebbek mellett megkezdődött a 60 év alatti krónikus betegek oltása is: ez már egy szélesebb kör, így nem a háziorvos hívogatja egyesével a betegeket, hanem a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatja az érintetteket arról, hogy hamarosan beoltják őket. Az alábbi levelet a Pénzcentrum egyik krónikus beteg olvasója kapta, aki egyébként a 30-as éveiben jár:

Íme az oltási értesítő. Fotó: olvasónk.

Az NNK a levélhez egy beleegyező nyilatkozatot is csatolt, amit előre ki kell tölteni az oltás beadása előtt. Ilyet vélhetően mindenki fog kapni, akit beoltanak, hiszen a rendelőkben gyorsabban haladhat az adminisztráció, ha a pácienseket nem a helyszínen kell kikérdezni ezekről. A személyes adatok mellett többek között a krónikus betegségekről kell nyilatkozni, illetve az allergiáról.

Ezt kell kitöltve bevinni, amikor oltanak (plusz személyi, tajkártya). Fotó: olvasónk.

Emellett arról is nyilatkozni kell, jelenleg várandósak vagyunk-e, vagy tervezünk-e várandósságot a következő két hónapban, vagy kaptunk-e védőoltást az elmúlt két hétben.

Mivel oltják be olvasónkat?

Magyarországon jelenleg négy vakcinával folyik az oltás (Pfizer-BioNTech, AstraZeneca, Szputnyik V, Moderna), a kínai Sinopharm oltóanyagából ma érkezett az első szállítmány, de azt még az NNK vizsgálja, úgyhogy azzal még nem oltanak. Olvasónkkal nem közölték a levélben, hogy melyik vakcinát fogja megkapni, de támpontot adhat a koronavirus.hov.hu-n elérhető tájékoztató.

Ebben azt írják, hogy február második hetében kezdődött meg a regisztrált 60 év alatti krónikus betegek oltása, akik az AstraZeneca vakcináját fogják megkapni.

Ezt kell tudni az AstraZeneca vakcináról

Az AstraZeneca és az Oxford Egyetem által közösen fejlesztett brit vakcina szintén a modern vakcinatechnológiák egyik képviselője, de nem mRNS-vakcina, hanem úgynevezett vektorvakcina. A technológia lényege, hogy egy módosított, sokszorozódásra nem képes vírusba (ez esetben egy csimpánz adenovírusba) ütetve juttatják be a koronavírus tüskefehérjéjét kódoló gént. Az immunrendszerünk a koronavírus tüskefehérjéjét kódoló gént bejuttató vírus (vektor) ellen is fellép, és kialakít védelmet.

A több mint 30 ezer önkéntesen, az Egyesült Királyságban, Brazíliában és Dél-Afrikában végzett fázis III klinikai vizsgálatok elemzése szerint az első dózis után a védelem 75% feletti (CI: 59%-86%), a hatékonyság pedig növekszik a beadott dózisok közti eltelt idő legfeljebb 12 hétre növelésével. Az adagok közötti időtartam 12 hétre emelése esetén a vakcina hatékonysága 82%-os (CI: 63%-92%). Az első eredmények szerint a vakcina jelentős mértékben (67%) képes megelőzni a betegség továbbadását. 100 százalékos védelmet nyújt a súlyos megbetegedés, a kórházi kezelés és a halálozással szemben a vakcina első dózisának beadása utáni 22. napot követően az AstraZeneca közlése szerint.

Az előírások miatt csak a 60 év alattiak oltása kezdődik meg egyelőre az AstraZeneca vakcinájával több országban, például Magyarországon is, közülük is a krónikus betegségekben szenvedők kapnak először az oltóanyagból. (A klinikai tesztekbe nem vontak be elegendő számú idős alanyt, így a hatékonyság nem bizonyított az idősebb korosztályra - ettől függetlenül ez nem jelenti azt, hogy ne lenne hatékony -, ezért nem ajánlják számukra az oltást.)

A gyártó ajánlása szerint az első és második dózis beadása között hosszabb idő is eltelhet. A gyártó egy 4-12 hét közötti időintervallumot határozott meg, így Magyarországon az oltási munkacsoport úgy döntött, hogy alkalmazkodva a többi oltás dinamikájához és ahhoz, minél előbb minél többen védettséget élvezzenek, 4 hét eltéréssel fogják beadni a vakcinát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vakcina logisztikáját jelentősen megkönnyíti, hogy a vakcinát a szokványos betegellátási körülmények között be lehet adni: normál hűtött körülmények (2-8 °C) között lehet tárolni, szállítani és kezelni a gyártást követően legalább 6 hónapon keresztül.

Az AstraZeneca vakcinájának mellékhatásai

A brit kormány hivatalos közlése szerint az AstraZeneca vakcinájánál a klinikai tesztek során jellemzően enyhe és közepes súlyosságú mellékhatások jelentkeztek, amelyek néhány napon belül maguktól elmúltak, bár volt, aki az oltás után egy héttel is beszámolt mellékhatásról. A vakcina tesztjét egy időre felfüggesztették szeptemberben, miután az egyik résztvevőnél súlyos gerincvelő-gyulladás lépett fel, de miután nem tudták bizonyosan összefüggésbe hozni a vakcinával (a több tízezres teszteknél természetesen előfordulhatnak különböző betegségek a vizsgálati idő alatt, akár a vakcinától független halálesetek is), így folytatódtak a tesztek. Ezek az alábbiak voltak:

Nagyon gyakori (10-ből legalább 1 főnél előforduló) mellékhatások:

  • érzékenység, fájdalom, melegség, bőrpír, viszketés, duzzanat vagy véraláfutás az injekció helyén
  • általános rossz közérzet
  • fáradtság
  • hidegrázás, láz
  • fejfájás
  • émelygés, hányinger
  • izületi fájdalom vagy izomfájdalom.

Gyakori (10-ből legfeljebb 1 főnél előforduló) mellékhatások:

  • csomó az injekció helyén
  • láz
  • hányás
  • influenzaszerű tünetek, hőemelkedés, torokfájás, orrfolyás, köhögés, hidegrázás.

Ritka (100-ból legfeljebb 1 főnél előforduló) mellékhatások:

  • szédülés
  • étvágycsökkenés
  • hasi fájdalom
  • nyirokcsomó-megnagyobbodás
  • fokozott izzadás, bőrviszketés, kiütés.

A klinikai tesztek során volt néhány nagyon ritkán előforduló eset, amikor idegrendszeri gyulladás jelentkezett a tesztalanyoknál, ami zsibbadással, érzéskieséssel járt, azt azonban nem erősítették meg a vizsgálatok, hogy összefüggésbe hozhatók a vakcinávalF

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 15. kedd
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?