7 °C Budapest

Lehull a lepel 4 veszélyes COVID-tévhitről: mennyire kell félni a vírusmutációktól?

2021. február 1. 16:47

Rengeteg mítosz, tévhit kering az új koronavírus-mutációval kapcsolatban. És bár a világ egészségügyi szakemberei folyamatosan tanulnak a COVID-19-ről, mát most is bőven vannak olyan információk a birtokunkban, amivel jópár veszélyes tévhitet meg tudunk cáfolni. Mutatunk is 4 népszerű mítoszt, amiről jobb, hogyha mától másképp gondolkodsz.

Az elmúlt hónapokban az amúgy is terhelt koronavírus-nyilvánosságnak meg kellett küzdenie a különböző mutálódott koronavírus-fajokkal is, ami nem biztos, hogy a legjobban sikerült. Az egyes, szuperfertőző fajták igencsak nagy riadalmat keltettek a lakosság körében, ami elég sok mítosz kialakulásához vezetett. Új törzsek pedig a világon már több helyen is felbukkantak, kezdve a brittel, majd a dél-afrikai, illetve brazillal, sőt most már az USA-ban is detektáltak új koravírus-törzset.

Itt az ideje tehát, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba az új koravírus-mutációkkal kapcsolatban. Mutatunk is négy igencsak népszerű mítoszt, amik körüllengik a COVID-19 különböző, újonnan felbukkant változatait, megvizsgálva azt, hogy mi az amit tudunk, és mi az amit nem, ezekről a vírusfajokról.

Első mítosz: a COVID-19 variánsok meglepték az egészségügyi szakembereket

Az hogy elmúlt hetekben, hónapokban a különböző vírus-variánsokkal kapcsolatos hírek valósággal berobbantak a köztudatba, azt mutathatja, hogy mindez a szakembereket is váratlanul érte. Ez azonban nem igaz. Ahogy az amerikai Centers fo Disease Control and Prevention (CDC) alábbi válaszában kifejti:

A vírusok mutációk révén folyamatosan változnak, és várhatóan az idő múlásával újabb és újabb variánsoknak fognak létrejönni.

Ez az állásfoglalás egyben azt is jelzi, hogy az egészségügyi tisztviselők a járvány kezdete óta készen állnak az új törzsek kialakulására és terjedésére. Hiszen ez minden vírus esetében egy létező kockázat.

A COVID19-változatok tehát nem váratlanul bukkantak fel.

A kutatók (Cedars-Sinai Orvosi Központ, Los Angeles) azonban most úgy látják, hogy a COVID-19 látszólag lassabban is mutálódik, mint más vírusok, például a szezonális influenza. Az is tény azonban, hogy mivel az egyed variánsok némelyike már most nagy számban fordul elő a világban, feltételezi, hogy ezek már akkor léteztek és fertőztek, amikor az egészségügyi szakemberek még nem fedezték fel őket. Ez pedig részben azért lehet mert a vírus genomszekvenálása nem történt meg időben.

A CDC egyébként arra is figyelmeztet, hogy például a dél-afrikai koronvírus-mutáció már hónapok óta ismert a kutatók számára is, a média azonban csak most kapta fel azt. Ez az olvasókban könnyen keltheti azt a látszatot, hogy egyszerre csak a világból mindenfelől vírusmutációk bukkannak fel egyidőben. Ez azonban nincs így. A lényeg tehát, hogy az egészségügyi szakemberek felkészültek a COVID-19 variánsok eljövetelére, de tény, hogy néha lassabban reagálnak.

Második mítosz: A COVID-19 variánsok sokkal veszélyesebbek

A helyzet jelen állása szerint senki sem tudja igazán, hogy az új koronavírus-változatok nagyobb valószínűséggel okoznak-e súlyos betegséget vagy halált.

Igaz, a közelmúltban az Egyesült Királyság tisztviselői megszólalásiakban úgy vélekedtek, hogy a szigetországban talált vírusvariáns halálosabb, mint az eredeti. Ez azonban ellentmond annak az eredeti véleményüknek, hogy a variáns egyszerűen csak fertőzőbb. Hiszen a többlethalálozás adódhat abból is, hogy az újfajta vírustípus jobban terjed, ergo több embert betegít meg, amiből pedig arányosan következik, hogy a halott is több lehet. Arra tehát egyelőre nincs bizonyíték, hogy maga az új vírusvariáns lenne halálosabb. Ugyanezen a véleményen van a CDC is.

A szakértők ma egyébként arra számítanak, hogy a pandémia folytatásával több változat is megjelenhet, de ezek nem feltétlenül lesznek rosszabbak, mint az eredeti.

Általánosságban elmondható, hogy a vírusváltozatok idővel egyre fertőzőbbé és kevésbé virulensé válnak

- mondta el Eric Vail, a Cedars-Sinai molekuláris patológia programjának igazgatója, aki hozzátette, "a vírusok igazából nem akarják megölni a gazdáikat, mert tovább akarnak terjedni. Emiatt kevésbé valószínű, hogy halálosabb forma alakulna ki az eredetinél."

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Harmadik mítosz: A jelenlegi vakcinák nem hatásosak a vírusmutációkkal szemben

Jelenleg annyit tudni, hogy a Pfizer és a Moderna vakcinák (jelenleg az USA-ban csak ezek vannak engedélyezve) bizonyos mértékig védelmet nyújtanak az ismert COVID-19 variánsokkal szemben. E két vállalat képviselői egyébként azt mondták, oltásaik kevésbé hatékonyak például a dél-afrikai törzzsel szemben, ez azonban

nem ugyanaz, mint azt mondani, hogy az oltások egyáltalán nem működnek.

Annyi biztos, hogy a két gyártó dolgozik azon, hogy vakcináik még hatékonyabbak legyenek a COVID-19 változatai ellen. Az orvosok és a kutatók ezzel összhangban nagyon is remélik, hogy a gyógyszergyártók képesek lesznek gyorsan alkalmazkodni majd a fel-fel bukkanó variánsokhoz, már csak azért is mert az mRNS technológiával készült vakcinák programozhatóbbak, mint a hagyományosak.

Mivel ezek mRNS vakcina platformok, a mutációk bekövetkezésekor a vakcinában történő változtatások meglehetősen gyorsan elvégezhetők, mivel képesek vagyunk a specifikus mutációkat valós időben szekvenálni

- mondta el a Cedars-Sinai központ szakértője, Prya Soni, aki a magyar szakemberekhez hasonlóan hangsúlyozza, amikor csak lehet, érdemes oltatni. Igaz, abban az országban ahol ő dolgozik, egyelőre csak a két mRNS-alapú oltóanyag érhető el. Az hogy a hagyományos módon készített vakcinák mennyiben tudnak megbirkózni az egyes mutációkkal, egyelőre nem ismert, de technológiai adottságuk révén bizonyosan rosszabbul, mint az mRNS-sel készültek.

Negyedik mítosz: Nem tudjuk megakadályozni, hogy az új vírusváltozatok terjedjenek

Most azt látni, hogy vannak vírusváltozatok, amik jobban terjednek, mint az eredeti. De ezeket ugyanúgy lehet lassítani vagy akár meg is állítani, mint az eredeti vírus terjedését. A maszkviselés, a kézmosás és a távolsági távolságtartás minden nemű járvány idején segíti a víruslassítást. Sőt az elismert amerikai szakember, Dr. Anthony Fauci azt mondja, hogy fertőző COVID-19 variánsok terjedése miatt ildomos lehet megfontolni a kettős maszkviselést, mi még erősebb pajzsot hozhat létre a vírusrészecskék ellen.

Szakértők egyértelműen úgy vélekednek, hogy az egyetlen megoldás a vírus és a vírusvariánsok ellen is az oltás. Úgyhogy ha beindul a tömegoltás idehaza is, akkor vélhetően jóval kevésbé kell majd tartani a vírusmutációktól is. Magyarországon szerencsére egyelőre azonban nem ismert, hogy valamelyik híres COVID-19 variáns nagymértékben terjedne, de ha esetleg a jövőben így is lenne, pánkolni nem, sokkal inkább tájékozódni kell.

Fontos ismertetni azt is, hogy a cikkben lévő információk hitelesek, a publikációk amiből származnak elérhetőek, ám a világ szakértői még mindig - és folyamatosan - tanulnak a COVID-19-ről, emiatt pedig

a vírus kapcsolatos útmutatók megváltozhatnak.

Éppen ezért nagyon fontos az, hogy az országok állampolgárai hiteles forrásból, a központi szervek tudásbázisából tájékozódjanak, és ne üljenek fel mindenféle mítosznak, tévhitnek, ami szembejön velük az interneten.

(Huffpost)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm