Az elmúlt évek válságai – a koronavírus-járvány, az elszálló infláció és a geopolitikai feszültségek – nemcsak a pénztárcákat terhelték meg, hanem a mindennapi étkezési szokásokat...
Antitestrezisztensnek találta a dél-afrikai vírustörzset egy kutatás, mely egyelőre szakértői értékelésre vár: az E484K néven ismert mutáció okozhat bajt, amely ezen a variánson kívül a brazil tözsben is megjelent. A mutáció lehetővé teheti, hogy a 501Y.V2 névre keresztelt dél-afrikai variánsra ne hassanak a korábbi fertőzés vagy az oltás során szerzett semlegesítő antitestek, ami ugyanakkor nem automatikusan jelenti azt, hogy a mutáció teljesen hatástalanítja a már megszerzett immunitást.
Egy friss kutatás szerint a fertőzés által szerzett immunitás és a védőoltás sem véd olyan hatékonyan ezen vírustörzs ellen - írja az Infostart. További kutatások szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, az immunvédelem más részei mennyire tudnak hatásosan fellépni a variánssal szemben.
Az 501Y.V2-ben kilenc különböző mutáció alakult ki a tüskefehérjén, így terjedt el a változat a tavalyi év második felében. A kutatók úgy fogalmaztak: az, hogy a korábbi variánsokkal szembeni ellenállóképesség nem feltétlenül hat erre a törzsre, komoly újrafertőződési veszélybe sodorja az oltottakat és a betegségből már felépülteket. Ha jelenlegi feltételes megállapításuk az újrafertőződéssel kapcsolatosan igaznak bizonyul, akkor az oltásokat évről évre át kell majd alakítani, hogy az éppen domináns törzs ellen tudjanak védelmet nyújtani. A kutatás szerint
A leginkább azoknak a vérmintájában levő antitestek tudták felvenni a harcot a mutációval szemben, akik súlyos állapotba kerültek korábbi betegségük során. A kutatás ugyanakkor nem vizsgálta a T-sejtes immunitást, illetve laborvizsgálatról van szó, annak korlátaival együtt.
Jó hír ugyanakkor, hogy a brit törzzsel szemben mind a korábbi fertőződés, mind a Pfizer vakcinája véd az előzetes kutatási eredmények szerint. 36 korábban megbetegedett ember vérmintáján állapították meg kutatók, hogy a megszerzett védettség hatásos a brit törzzsel szemben. A Pfizer kutatói a brit variánssal és eredeti törzzsel is végeztek vizsgálatokat, melyek megnyugtató eredménnyel zárultak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a vakcinák hatékonysága a tünetes megbetegedés tekintetében az ismert 94-95%-ról valamelyest csökkenhet.
- írták.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








