Magyarország súlyos vízhiánnyal küzd, és 2022, valamint 2024 után idén is rendkívül aszályos nyárra számíthatunk.
Csaknem egy hónapja vezették a kötelező maszkviselést közterületeken a tízezer főnél magasabb lélekszámú településeken, közben pedig a tél is megérkezett: az időjárás, a rövidülő nappalok és a maszk okozta kényelmetlenség sokakat visszatart attól, hogy tegyen egy sétát. Pedig nem csak a fizikai, hanem a lelki egészség megőrzése érdekében sem tanácsos a négy fal között gubbasztani. A Pénzcentrum ezért most összegyűjtött néhány helyet, amely a fővárosból könnyen megközelíthető, és még nem kötelező a maszkhasználat: azok számára, akiket csak ez tartana vissza a kimozdulástól.
A kötelező maszkviselés az egyik legalapvetőbb módszer a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében a szociális távolságtartás és a gyakori kézmosás, kézfertőtlenítés mellett. November 11-én lépett életbe a korlátozás, hogy a 10 ezer főt meghaladó lélekszámú településeken, így a fővárosban is kötelező közterületeken is viselni a maszkot. Azóta vannak kerületek, ahol ahogy kilép valaki az utcára, fel kell tennie a szájmaszkot. Ez az intézkedés sokaknak elveszi a kedvét a levegőzéstől, sétától, ami viszont a fizikai és mentális egészség megőrzése szempontjából is fontos lenne.
Az intézkedés bevezetése óta sok olyan önkormányzat is kötelezővé tette utcán is a maszkok hordását, ahol nem laknak 10 ezer főnél többen, de a vírus gyors ütemben terjed, ezért indokolt ez a plusz védekezés. Egyre kevesebb olyan hely van tehát az országban, ahol "büntetlenül" sétálhat az ember maszk nélkül.
Azok számára, akik már nagyon vágynak egy sétára a szabad levegőn, Pénzcentrum ezért most olyan településeket szedett listába, ahol még nem kötelező a maszkhordás, és autóval vagy tömegközlekedéssel egyaránt könnyen és gyorsan megközelíthetők Budapestről. Ezekben a kellemes kis falvakban, vagy kisebb városkákban érdemes tenni akár télen is egy sétát a friss levegőn:
Dunavarsány
Bár a lista többnyire községeket tartalmaz, Dunavarsány város, azonban lélekszáma nem éri el a 10 ezer főt. A Ráckevei-Dunától keletre, Budapesttől délre, mintegy 12 kilométerre fekszik, könnyen megközelíthető buszokkal, vonattal és autóval. Az üdülősoron is érdemes sétát tenni, a Duna festői szakasza télen is kellemes látvány, de ha valaki inkább a településen belül sétálna, felkeresheti a szobrokat, templomokat, vagy a Trianon-emlékparkot.
Kisoroszi
A Dunakanyarban található legfeljebb 1000 főt számláló faluból a Dunára is csodás kilátás nyílik, itt található továbbá a Cseres-tó is, amelynek partján télen is érdemes sétát tenni. A valamikor római erőd maradványait pedig a Pásztorkertben lehet megcsodálni.
Leányfalu
Szentendre felett, mindössze 27 kilométerre Budapesttől található a nagyjából 3700 főt számláló település. Amellett, hogy a Dunára is szép kilátás nyílik, az itt található az Árpád-házi Szent Erzsébet parkot, a Petőfi sétányt is érdemes körüljárni, illetve kívülről megnézni a község templomait.
A Dunakanyar - vagyis a Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza - mentén rengeteg kisebb település van, amelyek közül szinte bárhol lehet tenni egy kellemes sétát, és megközelíteni is könnyű. Ilyenek Dömös, Pilismarót, Dunabogdány, Csobánka, Tahitótfalu, Pócsmegyer, Szigemonostor, vagy a bal parton Zebegény, Kismaros, Verőce, Sződliget.
Mogyoród
Budapesttől 18 kilométerre található a Gödöllői-dombság egyik völgyében, tehát gyakorlatilag 5 percre fekszik a fővárostól, ennek ellenére hangulatában egy békés kis település maradt. Aki erre venné az irányt, annak érdemes megnéznie a mogyoródi pincesort, a főteret, és itt található a Szent László-kilátó és kápolna is. Felfedező útra lehet indulni a faluban továbbá felkutatva az út menti kereszteket, fülkeszobrokat, és a házakon elhelyezett kereszteket, amelyek a falu jellegzetességét adják.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nagykovácsi
A Budai-hegység egyik völgyében fekvő község mindössze 15 kilométerre fekszik Budapest központjától, a II. és a XII. kerületből könnyen ki lehet ide ruccanni. A hegyektől körülölelt faluban egyébként sem ritka látvány a gyalogos vagy biciklis turista, hiszen sok turistaút vezet a közeli erdőkbe is innen. Itt található továbbá a Teleki-Tisza-kastély is, amely egy ősfás parkban áll.
Pilis...
A Pilisben rengeteg olyan kistelepülés található, amelyekben érdemes egy sétát tenni a szabadlevegőn, akár egy körutat is lehet tervezni, amely során felkeressük Pilisborosjenőt, Pilisszentivánt, Pilisszántót, Pilisszentkeresztet vagy Pilisszentlászlót.
Zsámbék
A Budapest agglomerációjában a Budakeszi járásban nagyjából 5500 főt számláló község a fővárostól 35 km-re található. Akinek itt lenne kedve tenni egy sétát, az ellátogathat a romtemplomhoz, amely a település egyik fő nevezetessége. Itt található továbbá a zsámbéki várkastély a török kúttal egyetemben, de tehetünk sétát a zárdakertben is, vagy megnézhetjük a 18. században épített vízimalom maradványait.
Zsámbék sem az egyetlen falu, ahol a környéken érdemes megállni: Pátyon is lehet tenni egy sétát a pincesoron, megnézni a kastélyt, a kilátót, Perbálón a sváb parasztházakat, vagy az ottani pincesort, vagy Tök település közelébe lévő templomromot.
Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a téli időszakban kialakulhat szezonális depresszió, és hogy a mentális és fizikai egészség megőrzéséhez is elengedhetetlen a szabad levegőn töltött idő. Nem szabad elveszíteni tehát a kedvet a sétától, annak ellenére, hogy sok helyen maszkot kell viselni. Ráadásul a kimozdulási, szórakozási lehetőségek szinte egytől egyig megszűntek a járvány okán, így ha valaki programra vágyik, akkor összekötheti a kellemest a hasznossal. Ezért érdemes egy kisebb kirándulást tenni a környéken, egybekötve sétával, tehát nem a négy fal között eltölteni a szabadidőt, hétvégét.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


