A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által elrendelt tilalom visszavonásig érvényes.
Több mint egymillió aktív fertőzött lehet Magyarországon Falus Ferenc szerint. A volt tisztifőorvos egy interjúban arról beszélt, óvatosan kell várni, hogy az oltóanyag, mint csodaszer megoldja a járványt.
Több mint egymillió aktív fertőző szaladgál az országban - mondta Falus Ferenc volt tisztifőorvos a Partizán nevű YouTube-csatornán. Ismertette, a jelenlegi PCR-kapacitás nem teszi lehetővé, hogy heti 70 ezernél több tesztet végezzenek Magyarországon, az antigén tesztekről elmondta, azok jobban kimutatják a fertőzőképességet.
A hazai tesztek pozitivitási aránya 20 százalék körül van, így nem lehet megmondani pontosan, hogy hány fertőzött lehet az országban. A becslések alapján, ha a tegnapi adatok szerint 115 ezert aktív fertőzöttről tudni, akkor a volt tisztifőorvos szerint
Aggasztó az is, hogy egyre többen kapják el újra a vírust pár hónap után, nem tudni pontosan, meddig állhat fent a védettség a fertőzés után. A vakcina kapcsán Falus azt mondta, hosszan kell készülnünk arra, hogy a védekezést fent kell tartani, mert nem lesz hirtelen elegendő vakcina.
Hozzátette, óvatosan kell várni, hogy az oltóanyag, mint csodaszer megoldja a járványt, hosszasan kell készülni, hogy a vírus még velünk lesz. Arról a 10 oltóanyagról, amelyik a harmadik tesztelési fázisban van, feltételezhető, hogy a tűszúráson, és enyhébb mellékhatásokon kívül nem lesz semmi baj, ha beadják valakinek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







