A női vállalkozások aránya tendenciózusan elmarad a férfiak által irányított cégekétől.
Üzleti lehetőségek vannak és lesznek, inkább a bizonytalanság és a félelem miatt okozhat komoly változásokat a koronavírus krízis a vállalkozói aktivitásban. Ez derül ki a Global Entrepreneurship Monitor (GEM) - friss jelentéséből.
Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb megoldást.
Nem a koronavírus okozta gazdasági visszaesés az első, amit megél a most működő vállalkozások többsége, de ilyen krízissel még soha nem szembesültek - derül ki a világ legnagyobb vállalkozói kutatása, a Global Entrepreneurship Monitor friss jelentéséből - írja közleménéyben a szervezet hazai partnere, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE).
Koronavírus járvány: a legújabb "fekete hattyú"
A globális kutatóhálózat, melynek hazai partnere 2020-tól a Budapesti Gazdasági Egyetem, eredményei szerint a pandémia okozta gazdasági hatás több szempontból is más és nagyobb, mint a 2008-as gazdasági válságé volt. A mostani történések ugyanis nem csak a cégeket, hanem az egész társadalmat érintik, ráadásul globálisan. A 2008-as válság kibontakozása a koronavírus krízishez viszonyítva elhúzódó volt, a vállalkozók átgondolhatták, megfontolhatták döntéseiket. Ezzel szemben a koronavírus szinte paralízisként érkezett, hirtelen, intenzíven, blokkolva a normál működést.
A több mint 115 országból 1999 óta folyamatosan adatokat gyűjtő GEM több mint 300 akadémiai szakértője szerint, bár a helyzet még mindig naponta változik, és az elemzés "mozgó célpontot" vizsgál, a koronavírus, hasonlóan az 1918-as spanyolnátha járványhoz, a 20. század elejének nagy gazdasági válságához vagy a két világháborúhoz, egy újabb, különösen ritka, úgynevezett "fekete hattyú". Vagyis olyan, a normalitást felrúgó, meglepetésként érkező esemény, amelynek hatásai drámai módon megváltoztatják az eddig ismert életünket. A szakértők egyetértenek abban is, hogy a koronavírus válság a várható általános gazdasági hatásait és azt a tényt tekintve, hogy ezek a hatások a jövőben is fennmaradnak, példa nélküli - hangsúlyozza a magyar GEM kutatói csapatot vezető Csákné Dr. Filep Judit, a BGE Budapest LAB tudományos vezetője.
A koronavírus abban is különbözik a korábbi "fekete hattyú" jelenségektől, hogy bár globális, szektorspecifikusan eltérő hatást okoz. Egyes ágazatokat teljesen letarol, míg másokat kifejezetten felpezsdít. A BGE tavaszi, reprezentatív kutatása szerint a különbségek Magyarországon is jól láthatók. A járvány hatása kevéssé érvényesült a mezőgazdaságban és az építőiparban - előbbi esetben a vállalkozások háromnegyede (77,3%), míg utóbbi esetben közel kétharmada (62,5%) jelezte, hogy a járvány nem gyakorolt jelentős hatást az üzleti tevékenységre.
Ezzel szemben szinte a teljes turizmus és vendéglátás (94,7%), az egyéb lakossági szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások több mint fele (53,3%), de a kereskedelmi cégek csaknem fele (46,6%) is részben vagy teljesen leállt. A szállítás és raktározás (12,9%), az egyéb lakossági szolgáltatások (8,9%), valamint a kereskedelem (7,6%) területén említették a válaszadó cégek nagyobb arányban a járvány pozitív gazdasági hatásait is, például a házhozszállításnak és az online kereskedelem élénkülésének köszönhetően.
A GEM szakértőinek beszámolója szerint a nemzetközi adatok összevetése alapján a koronavírus első hullámára sikeresen reagáló vállalkozók közös vonása, hogy növelték marketing erőfeszítéseiket, új termékeket és szolgáltatásokat ajánlottak, áttértek, illetve erősítették az online értékesítést és bevezették a távmunkát. A nemzetközi kutatócsapat véleménye szerint a krízis hosszabb távú hatása lehet az eddig szürke zónában működő vállalkozások fehéredése, hogy hozzáférhessenek a kormányok által nyújtott támogatásokhoz, valamint várható az informális vállalkozói közösségek formalizálódása is.
A kényszervállalkozások is részei a felépülésnek
A pandémia számos kritikus mutató - munkanélküliség, GDP, fogyasztás - azonnali drasztikus romlását eredményezte, és komoly változásokat hozott a vállalkozási aktivitásban is. A GEM brit tagjának adatai szerint az Egyesült Királyságban például 2020 márciusában 70%-kal nőtt a megszűnő cégek száma, Olaszországban pedig 40%-ra becsülik az új cégek alapításának csökkenését. A KSH adatai alapján szerencsére Magyarországon a cégalapítási kedv ilyen mértékű visszaesése nem tapasztalható.
Habár a tavaszi hónapokban az újonnan alapított vállalkozások száma jelentősen csökkent az előző négy év átlagához képest, a visszaesést feltehetően a korlátozásokkal összefüggő nehézségek okozhatták, hiszen júniusban és júliusban az újonnan alapított vállalkozások száma jelentősen meghaladta a korábbi évek átlagát. Ebből arra következtethetünk, hogy a vállalkozni szándékozók többsége nem tett le céljai megvalósításáról, csupán elhalasztotta a tényleges indulást. A koronavírus hatása így is egyértelműen kimutatható a 2020 július végéig alapított vállalkozások számának 2019-es adatokkal történő egybevetésével.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyár közepéig 8%-kal kevesebb társas vállalkozást és 14%-kal kevesebb egyéni vállalkozást alapítottak, mint 2020-ban. A jelenleg elérhető adatokból ugyan messzemenő következtetések még nem vonhatók le, de a koronavírus válság vállalkozói kedvre ható, nemzetközi viszonylatban is tapasztalt negatív tendenciái kirajzolódni látszanak - mondja a magyar GEM csapat vezetője.
Fontos, de egyelőre nehezen megjósolható, hogy a vállalkozói aktivitás szempontjából a koronavírus okozta krízis L, U, vagy V alakot mutat majd. A 2008-as válságot követő tendenciákból általánosan levonható következtetés, hogy a krízissel csökkenő vállalkozásszám a felépüléssel erőteljes növekedésnek indul. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az erősödő vállalkozói aktivitás magját jellemzően nem az új piaci lehetőségeket kihasználók alkotják, sokkal inkább a munkanélküliség növekedése miatt szükségszerűségből, kényszerből vállalkozók - magyarázza a Budapesti Gazdasági Egyetem kutatója. A válságból való minél gyorsabb felépülésben ugyanakkor a lehetőségvezérelt és a kényszervállalkozások egyaránt fontos szerepet játszanak, többek között munkahelyteremtőként.
A GEM szakértői műhelybeszélgetésén elhangzottak szerint azonban a legfontosabb változás hatását ma még nehéz megjósolni. Biztos, hogy a félelem és a bizonytalanság növekedése hosszú távon befolyásolja majd a vállalkozások, és a vállalkozást tervezők döntéseit, azonban egyelőre korai lenne megmondani, miképp - vélekednek a szakértők. A bukástól való félelem az USA-ban már évek óta erősödik, Spanyolországban pedig egyenesen a bizonytalanságot tartják a koronavírus legerősebb gazdasági fenyegetésének. A félelem és bizonytalanság vállalkozói szellemre gyakorolt hatása nehezen megfogható és mérhető, ugyanakkor erősödő tendenciájuk jelen van, és feltehetően a jövőben erős hatást gyakorolnak majd a vállalkozói hajlandóságra.
Kevesebb globalizáció, új lehetőségek
A kis- és középvállalkozások sérülékenyebbek a nagyobb cégeknél, ezért egy krízis gyakrabban vezet teljes bezárásukhoz. Rugalmasságuk és a gyorsabb változtatás képessége viszont egyértelmű előny számukra, hiszen ezek a tulajdonságok különösen fontosak lesznek a megváltozott világban. Bár a jelentés szerzői hangsúlyozzák, korai lenne azt mondani, hogy a pandémia "kreatív diszrupcióhoz" vezet, állításuk szerint a változások lehetőségeket is hoznak. Az alapvető és stratégiai fontosságú termékek beszerzésének folyamatos biztosítása érdekében zajló "deglobalizáció" jelentősen átalakítja a világ kereskedelmi rendszerét, ami a kisebb és helyi vállalkozások számára teremt lehetőségeket.
Ahogy az elektronikus adminisztráció, az online oktatás, a távmunka és az alkalmazottak át- vagy továbbképzése is növekvő piaccá válik. A messzire ható változások között különösen fontos a fogyasztók viselkedésének változása, amire szintén reagálnia kell a cégeknek. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanakkor fontos figyelni arra, hogy a vállalkozási ökoszisztémák esetleges strukturális gyengeségei, mint például a túltengő bürokrácia vagy a finanszírozási nehézségek, a válságok során többszörösen megbosszulják magukat.

Kiadta a riasztást a száj- és körömfájás miatt a főállatorvos: ebben a megyében nagyon vigyázni kell
A járványügyi kockázat számottevően csökkenthető a sertésállomány levágásával, amit a korlátozott területen március 31-ig kell megtennie a gazdáknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


