4 °C Budapest

Koronavírus: így állnak jelenleg a szomszéd országok a járvánnyal folytatott harcban

2020. augusztus 31. 18:02

Horvátországban és Szlovéniában is csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma és javulnak a mutatók a Nyugat-Balkánon is, de szakértők szerint még nem szabad fellélegezni. Romániában viszont meghaladta a 7400-at hétfőn a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, és minden korábbinál több, 506 súlyos beteg szorult intenzív kórházi kezelésre. Nem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában sem.

Javulnak a járványügyi mutatók a nyugat-balkáni országokban, a szakértők szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy lassan eltűnik a koronavírus, csupán azt, hogy az óvintézkedéseknek van foganatjuk, ám továbbra sem szabad lazítani, bárki megfertőződhet, és tömeges megbetegedések is történhetnek.

A Nyugat-Balkánon vasárnapról hétfőre 547-tel emelkedett az igazolt fertőzöttek és 22-vel a halottak száma. Hétfőre a regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 83-mal 31 365-re, Koszovóban 119-cel 13 334-re, Észak-Macedóniában 39-cel 14 332-re, Bosznia-Hercegovinában 243-mal 19 787-re, Montenegróban pedig 63-mal 4790-re nőtt. A halálos áldozatok száma Szerbiában eggyel 711-re, Koszovóban nyolccal 516-ra, Észak-Macedóniában néggyel 600-ra, Bosznia-Hercegovinában néggyel 595-re, Montenegróban pedig öttel 98-ra nőtt.

Horvátországban és Szlovéniában kevesebb új fertőzöttet azonosítottak.

A horvát testület jelentése szerint az elmúlt 24 órában 146-al nőtt a koronavírusos esetek száma, és elérte a 10 270-et. Az elmúlt héten a napi új fertőzöttek száma többször meghaladta a háromszázat. Két új haláleset történt, így a járvány horvátországi halálos áldozatainak száma 186-ra nőtt. A betegek közül 290-en vannak kórházban, közülük tizennégyen lélegeztetőgépre kapcsolva. Az aktív esetek száma 2650 fő.

Horvátország már korábban megnyitotta határait az Európai Unió tagországai előtt, más országok állampolgárainak viszont meg kell indokolniuk, miért utaznak az országba. Ez lehet üzleti vagy más gazdasági érdekeltség, vagy mert ott ingatlanuk van. Amennyiben turistaként érkeznek az országba, a szállásfoglalásról igazolást kell felmutatniuk a határon. Ezt a határozatát a válságstáb szeptember 15-ig meghosszabbította.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint vasárnap 18-al, 2883-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 133 maradt. A diagnosztizált betegek közül 25-en vannak kórházban, és közülük hármat ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 518 fő. Szlovénia még augusztus közepén "vörös listára" helyezte Horvátországot, az onnan érkezők számára két hét karantént rendelt el, amely nem váltható ki negatív koronavírus tesztel sem.

Romániában rekordot döntött a súlyos esetek száma.

Meghaladta a 7400-at hétfőn a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, és minden korábbinál több, 506 súlyos beteg szorult intenzív kórházi kezelésre Romániában. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) hétfői jelentése szerint az előző napon újabb 43 koronavírussal fertőzött beteg vesztette életét, ezzel 3621-re emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma. Az ismert aktív fertőzöttek száma - amit nem a GCS közöl hivatalosan, hanem a fertőzések, halálesetek és gyógyulások számából lehet kikövetkeztetni - 46 ezerre tehető.

Romániában augusztus folyamán 1200 körül stabilizálódott a napi esetszám átlaga. Az utóbbi 24 órában mindössze 755-tel emelkedett és meghaladta a 87 ezret az eddig beazonosított fertőzöttek száma, olyan körülmények között, hogy - hétvége lévén - a szokásos 20-25-ezernél jóval kevesebb, mintegy 7300 tesztet értékeltek ki.

A járvány tetőzéséhez fűzött reményeket megkérdőjelezi, hogy múlt héten ismét növekedett az újonnan beazonosított fertőzöttek száma, miután - több hónapos növekvő tendencia után - az azt megelőző héten először következett be csökkenés. A román kormány hétfői ülésén kormányhatározatban is megerősítette az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) határozatát, amely szerint szeptember elsejétől megnyithatnak a színházak, mozik és könyvtárak, valamint a vendéglők beltéri részei azokban a megyékben, ahol a koronavírus-fertőzöttek száma nem haladta meg a lakosság 1,5 ezrelékét az utóbbi két hétben.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kulturális intézmények a férőhelyek legfeljebb 50 százalékát használhatják. A vendéglőkben az asztaloknál legfeljebb hatan ülhetnek, és az asztalokat legalább kétméteres távolságra kell elhelyezni egymástól.

Nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában sem.

Hétfőre is több mint 2100 új beteget regisztráltak, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 121 ezret Ukrajnában - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból. Közben az egészségügyi tárca felülvizsgálta a külföldi országok vörös és zöld zónába besorolását, Magyarországot a zöldben hagyta.

A közölt adatok alapján az elmúlt napban Ukrajnában 2141 új esettel 121 215-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké harminc újabb halálos áldozattal 2557-re, miközben eddig 57 114-en gyógyultak meg, közülük előző nap csak 380-an. Jelenleg 61 544 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1731-tel nőtt egy nap alatt. A fertőzöttek számát tekintve a járvány kezdete óta a legtöbb új beteget, 2481-at múlt pénteken jegyezték fel.

A legtöbb új beteget, 277-et - továbbá hat halálos áldozatot - az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből, a második legtöbbet, 189-et a dél-ukrajnai Odessza megyéből jelentették. Kijevben az azonosított fertőzöttek száma elérte a 13 370-et, az elhunytaké a 208-at.

Az ország legfertőzöttebb régiójában a nyugat-ukrajnai Lviv megyében 154 esettel 14 510-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké öt újabb elhunyttal 394-re. Kárpátalján jelenleg az azonosított fertőzöttek száma 7516, az elhunytaké három újabb áldozattal 262-re nőtt, miközben eddig 3324-en győzték le a kórt.

A zöld zónába sorolt országokból érkezőknek nem kell kéthetes önelszigetelésbe vagy karanténba vonulniuk Ukrajnában. Kijev ugyanakkor múlt péntektől ismét lezárta egy hónapra az ország határait a külföldiek előtt, csak az átutazást engedélyezi, továbbá a tartózkodási engedéllyel rendelkezők, valamint kivételt képező személyek, csoportok számára a belépést.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem