12 °C Budapest

Most érkezett: elkaphatta halála előtt az új koronavírust Bálint gazda

2020. június 29. 08:13

Otthonának ajtaján most piros karanténcédula virít, s halálhíre után nem sokkal a kormány vírusinformációs honlapján megjelent: elhunyt egy 100 esztendős férfi beteg. Nem sok kétely lehet, Bálint gazda elkaphatta halála előtt a vírust - írja a Blikk.

Korábban a Pénzcentrumon mi is beszámoltunka arról, hogy a 100 éves korában elhunyt Bálint György, az ország Bálint gazdája tüdőgyulladásban halt meg. Most azonban a legújabb fejlemények már arról szólnak, hogy az ország kedvenc kertésze halála előtt megbetegedhetett az új korona-vírussal, és ezt egy hozzátartozó beszámolója is megerősíteni látszik.

Sajnos igaz, kár lenne tagadni. Gyurka koronavírus-fertőzött volt

- kezdte a Blikknek Bálint György özvegyének egy közeli hozzátartozója, aki a lapnak azt is elmondta, "szegény gyászoló felesége karanténban van, a gyerekei sem lehetnek mellette a nehéz pillanatokban. Összetört, nem képes semmit mondani. Egyelőre egészséges, rajta is elvégezték a tesztet, ami negatív lett. Egy hete vasárnap halt meg Gyuri bácsi, a feleségével pedig csak másnap közölték: az elhunyt a kistarcsai kórházban elvégzett utolsó koronavírus-teszteredménye pozitív lett, ő pedig karanténköteles emiatt."

A hozzátartozó a lapnak beszámolt arról is, hogy négy napig a siófoki kórházban kezelték Bálint gazdát, a harmadikon csináltak koronavírustesztet, amely negatív lett. Ezután került a főváros közeli intézménybe, ahol pár nap után szintén volt egy negatív teszteredménye. Ám a kétoldali tüdőgyulladás miatt újabbat csináltak, ami már kimutatta a vírust, de mire az eredmény elkészült, a beteg elhunyt, vagyis néhány nappal korábban fertőződhetett meg - írja a lap.

(Címlapkép: MTI/Czimbal Gyula)
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem