Tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban, a 46 és 48 éves férfi a rossz idő ellenére ment be a vízbe.
Bár a koronavírus-járvány több szempontból is befolyásolta a táborpiacot, mind a táborszervezők, mind a szülők megtesznek mindent azért, hogy a gyerekek az elmúlt évekhez hasonló vakációt, tábori élményt élhessenek meg. Az idei kínálatról, árakról, legnépszerűbb táborhelyszínekről és témákról a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál közölt adatokat.
- mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu vezetője.
A koronavírus-járvány hatására mind a táborozó gyerekek száma, mind a foglalható táborhelyek száma csökkent, de utóbbi nagyobb arányban. Az előrejelzések szerint 165 ezer gyermek fog legalább egy hetet táborban tölteni a vakáció során, míg a táborhelyek száma a tavalyi évhez képest közel harmadával esett.
A táborjelentkezések 60 százaléka napközis tábori foglalást takar, míg tízből négy jelentkezés ottalvós vakáció lehetőségbe történik. A napközis táborok előretörésének oka, hogy miután ezen tábortípusnál nem merül fel szállásköltség, illetve az esti étkezés, program díja, így kedvezőbb áron vásárolhatók, mint az ottalvós táborok. Így a családok egységnyi pénzmennyiségből több hetet tudnak lefedni élménydús gyermekfelügyelettel, mintha bentlakásos verziót választanának.
A bentlakásos táborok esetében a legkeresettebb terület Veszprém megye, míg a további két dobogós helyre Pest és Bács-Kiskun megye került. A napközis táborok jellemzően nagyvárosokban találhatóak, amik közül magasan kiemelkedik kínálatban és foglalásszámban is Budapest.
A táborok témáját tekintve az idei esztendőt az idegen nyelvi, elsősorban az angoltáborok nyerték, ezek lettek a leginkább keresett tábortémák. Nagyon sokan kerestek kaland- és sporttáborokat is, míg az elmúlt években egyre népszerűbb készségfejlesztő táborok is nagy népszerűségnek örvendtek 2020-ban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A napközis táborok átlagára 37 000 forint, míg az ottalvós lehetőségek esetén 55 000 forintot fizetnek átlagosan a szülők egy turnusra. Fontos kiemelni, hogy a táborárak tekintetében hatalmas az árolló, ahogy azt az elmúlt években is megszokhattuk. A Táborfigyelőn lévő ott alvós táboroknál a legkedvezőbb árú tábor 26 ezer forintba kerül, míg a legmagasabb díj 255 ezer forint.
Fontos újdonság, hogy az idei évben már majdnem minden harmadik tábor elfogad SZÉP Kártyát fizetőeszközként. Mindez nagy segítség a családoknak, ugyanis a kormányzat által megnövelt SZÉP Kártya keretet a gyermekek táboroztatására is lehet fordítani.

Végzetes összeomlás felé sodródik az egészségügy: tömegével vándorolnak el, öregszenek ki a dolgozók
A WHO által vizsgált 44 országból 13-ban az orvosok 40 százaléka 55 évesnél is idősebb, és a helyzet csak egyre romlik.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Moszkva máris üzent a világnak az ukrán béketerv és az ENSZ gabona-javaslata kapcsán
- Sergio Pérez célba sem ért, de a Red Bullé a konstruktőri vb-cím - végeredmény, állás
- Újabb részletek a kormány "függetlenségvédő" törvényjavaslatáról
- Milliárdos munka kezdődik a Budai Várban
- Teljesen átalakíthatja a magyar nyugdíjrendszert egy javaslat, a gyerekek is számítanának
- Kiszámolta a nyugdíjguru, hogy pontosan mennyi pénzt kaphatnak novemberben az idősek
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


