15 °C Budapest

Itt a hivatalos rendelet: ez lesz idén a nyári táborokkal

2020. május 21. 08:30

Június 16-ától lehet nyári táborokat szervezni Magyarországon. A rendelet a bölcsődék, óvodák működéséről is ír: vidéken korábban nyitnak ki, mint Budapesten.

Maruzsa Zoltén tegnapi bejelentése után meg is jelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet az óvodák, bolcsődék, működéséről, illetve a nyári táborokról:

2020. június 16. napjától a gyermek- és ifjúsági táborok - napközi és ottalvós szervezésben egyaránt - megtarthatóak

- áll a rendeletben. Emellett 2020. május 25-étől a Budapest főváros területén kívül működő óvodák és bölcsődék, mini bölcsődék, családi bölcsődék és munkahelyi bölcsődék a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben működnek, a gyermekeket az óvodai nevelésben, illetve a bölcsődei ellátásban való részvétel jogszabályi feltételei szerint, további feltételek előírása nélkül fogadják.

2020. június 2-ától a Budapest főváros területén működő óvodák és bölcsődék a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben működnek, a gyermekeket az óvodai nevelésben, illetve a bölcsődei ellátásban való részvétel jogszabályi feltételei szerint, további feltételek előírása nélkül fogadják. (3) Az óvodák és a bölcsődék 2020. augusztus 31-éig legfeljebb két hétre zárhatnak be.

Maruzsa emellett arról beszélt, június 2-től engedélyezik az iskolákban a pedagógusok és a tanulók oktatási célú találkozását, kiscsoportos konzultációk, illetve egyéni felkészítés tartását, de a tanév hossza nem változik, és a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a digitális oktatás. Erről még nincs rendelet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?