Az Otthon Start program továbbra is ösztönzi a hitelfelvételi kedvet, ami rekordmagas szinten stabilizálódott.
A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly - mintegy 735 ezren - adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról - mondta Tállai András parlamenti államtitkár.
Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették - hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve, hogy a felajánlásokra az idén még nagyobb szüksége lehet a civil és az egyházi élet szereplőinek, mint korábban bármikor. A koronavírus-járvány ugyanis a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is.
A szóba jöhető segítség nagyságrendjét a tavalyi adatokkal szemléltette az államtitkár: 2019-ben 36 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből 16,5 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz. Tavaly 1,7 millió magánszemély rendelkezett személyi jövedelemadójának egy százalékáról.
Tállai András megjegyezte, hogy a veszélyhelyzetben az érintetteknek nagy segítséget jelenthet két, már korábban hatályba lépett szabály. Egy adminisztrációs könnyítés miatt az egyházak várhatóan több érvényes egy százalékos nyilatkozattal számolhatnak. A szabály értelmében a tavaly tett egyházi felajánlások az idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak - magyarázta.
A civileknek - a jelen helyzetben - nagy könnyítést jelent az, hogy már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen ez az összegnek csak arra a részére vonatkozik, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad - tette hozzá.
Egyre népszerűbb az online kitöltés - szögezte le a Tállai András. Mint mondta: ez most nemcsak a legkényelmesebb, hanem a legbiztonságosabb módja is a felajánlásnak. Ráadásul gyors is, az e-szja programjában csak néhány kattintás, és mivel több mint 4,2 millió magánszemélynek van ügyfélkapuja, majdnem mindenki tud így rendelkezni - sorolta az előnyöket az államtitkár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Május 14-ig az adófizetők 735 ezer rendelkező nyilatkozatot adtak be elektronikus úton az egy százalékokról, lényegesen többet, mint az elmúlt évben. Tavaly ugyanis eddig a napig 690 ezer nyilatkozat futott be az internetes felületen - ismertette a friss számokat.
Hozzátette azt is: ahogy korábban, úgy most is többféle módon lehet határozni az egy százalékok kedvezményezettjeiről, hiszen a nyilatkozatot nemcsak az interneten, hanem hagyományos módon, papír alapon is el lehet juttatni az adóhivatalhoz. Az sem feltétel, hogy a bevallással egyszerre adja le az adófizető a nyomtatványt, hiszen az egy százalékos iratot külön is be lehet küldeni. A lényeg, hogy május 20-ig elindítsák a nyilatkozatot az érintettek, mert különben érvénytelen lesz a felajánlás - mondta Tállai András.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







