Szeptember 23-án az őszi napéjegyenlőséggel hivatalosan is kezdetét veszi a csillagászati ősz.
Mori Josiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője szerint jövő nyárról semmiképpen sem lehet tovább halasztani a játékokat.
Mori csütörtökön egy interjúban reagált az elmúlt napokban többek által megfogalmazott aggodalmakra, melyek szerint a koronavírussal még jövő nyárra sem sikerül majd világszinten teljesen megbirkózni, ezért nem lehet megtartani az olimpiát 2021 nyarán sem.
"Gondoljunk a versenyzőkre, vagy a játékok szervezési feladataira, technikailag nehéz megoldani a kétéves halasztást" - idézte Morit az insidethegames.biz. Korábban Richard Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság "veteránja" nyilatkozott úgy, hogy az egyetlen reális lehetőség a jövő nyári rendezés.
"A japánok mondták, hogy egy évig a levegőben tudjuk tartani a labdát, de annál nem tovább" - mondta Pound egy kanadai televíziós interjúban. A további halasztás témája azután merült fel, hogy Ivata Kentaro, a Kobe Egyetem professzora kijelentette, nagyon pesszimista a jövő évi olimpiával kapcsolatban, majd később több más szakember is hasonló véleményt fogalmazott meg. Valamennyien azt emelték ki, hogy oltásra van szükség, és kevés az esély, hogy az időben elkészüljön az olimpia előtt.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






