Jelenleg sem gyógyszer, sem vakcina nem áll rendelkezésre a vírusfertőzés ellen.
Legalább hétezren haltak meg amerikai idősotthonokban a koronavírus okozta betegségben (Covid-19) a The New York Times című amerikai napilap jelentése szerint.
Az idősotthonok kifejezetten veszélyeztetett terepnek számítanak, mert az idősek immunrendszerük gyengesége miatt a magas kockázati csoportba tartoznak, és nagyobb a fertőzés veszélye, ha sokan élnek összezárva egy helyen.
Sok európai országban is magas a Covid-19 halálozási rátája az idősotthonokban.
Amerika is küzd
Márciusban az amerikai hatóságok új ajánlásokat fogalmaztak meg az országuk több mint 15 ezer idősotthonának. Az intézkedések között van az étkezőkre vonatkozó szabályok szigorítása, a társas összejövetelek felfüggesztése és a létesítményekbe érkezők testhőmérsékletének kötelező ellenőrzése.
A The New York Times azonban arról számolt be, hogy az óvintézkedéseket sokszor nem tartják be, vagy ha mégis, akkor az intézmények dolgozói akaratlanul is behurcolhatják a fertőzést az otthonokba. A vírus több mint 4100 amerikai idősotthonban és egyéb, hosszútávú ellátást biztosító intézményben jelent meg a lap pénteki számában közölt országos összesítése szerint. Az Egyesült Államokban 706 779 fertőzöttje és 37 079 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







