Manapság egyre nehezebb a mezőgazdaságban egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány, amit a vendégmunkások foglalkoztatásának szigorítása is tovább fokozhat.
Nincsenek elragadtatva a szakszervezetek az új munkaügyi módosítástól, amelynek lényege, hogy a 24 hónapos munkaidőkeretet a vállalatok egyoldalúan elrendelhetik. A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint az intézkedés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a cégek akár többhavi munkabért is megelőlegeznek a munkavállalóknak a leállás alatt - ezt az adósságot kell majd ledolgozni, ha újra megy a termelés.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint a 24 hónapos munkaidőkeret egyoldalú elrendelésének lehetőségével a kormány a munkaszervezést igyekezett rugalmasabbá tenni. A pénteken, rendelet formájában megjelent intézkedés lényege, hogy a most kényszerleálláson lévő cégek (főképp gyárak, üzemek) ugyan a szünet alatt is alapbért fizetnek az el nem bocsátott dolgozók számára, miközben kiesik a bevételük, később a 24 hónapos munkaidőkeret alatt lehetősége lesz a munkaadónak az így kiesett órákat ledolgoztatni a munkavállalókkal.
- vélekedett a az RTL Híradónak nyilatkozva László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. A szakszervezet szerint a tőkeerős multinacionális vállalatoknak a következő két évben teljesen kiszolgáltatottak lesznek a dolgozók és folyamatos túlórát vagy hétvégi munkavégzést is elrendelhetnek a cégek, hogy a mostani leállások miatt kieső munkaórákat ledolgozzák a munkavállalók.
- magyarázta a szakszervezeti vezető, aki szerint 1 éves munkaidőkerettel is kezelhető lett volna a jelenlegi válság. Az RTL megkereste a foglalkoztatásért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériumot, amely azt a tájékoztatást adta, hogy
Az RTL kereste a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét is, de nem kívánták kommentálni a kormány döntést.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







