Így állta a sarat Nyugat-Európa március utolsó napján a koronavírus-járvány ellen

MTI
2020. március 31. 22:02

Több mint nyolcszázzal nőtt az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában Olaszországban. A járvány halottainak a száma így elérte a 12 428-t - közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az elmúlt egy nap alatt  2107  új fertőzöttet diagnosztizáltak.

Világszerte 823 479 volt az új típusú koronavírussal fertőzöttek kedd este. A COVID-19 betegségben eddig 40 636-an vesztették életüket, az utóbbi egy napban mintegy négyezren. A gyógyultak száma 174 019. Olaszországban az elmúlt napban a halottak száma 837-tel emelkedett, míg az egy nappal korábbi hasonló emelkedés 812 volt. Az azonosított fertőzöttek száma ismét nőtt az egy nappal korábbi 1648 után, miközben vasárnap ugyanez az emelkedés még 3851 volt. Olaszországban jelenleg 77 635 fertőzöttet regisztrálnak, ebből több mint 28 ezer beteg van kórházban. A gyógyultak száma elérte a 15 729-t.

Spanyolországban már negyedik napja napi nyolcszáz felett van az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak napi száma az egészségügyi tárca keddi tájékoztatási szerint. A járvány kezdete óta a legtöbben, 849-en az elmúlt 24 órában veszítették életüket a fertőzöttek közül. Eddig összesen 8189-en hunytak el, a halálos áldozatok 85 százaléka 70 év feletti, 60 százalékuk pedig 80 év feletti. Eddig több mint 94 ezer embernél azonosították a SARS-CoV-2-vírus jelenlétét.

Emmanuel Macron francia államfő a Kolmi-Hopen maszkgyártó cég egyik üzemében tett keddi látogatásán ígéretet tett arra, hogy a koronavírus-járvánnyal szemben jelenleg védőfelszereléssel és műszerhiánnyal küzdő francia egészségügyet hamarosan teljesen el tudják látni a hazai gyártók. Az állami egészségügyi szolgálatnak azonnali 4 milliárd eurós rendkívüli támogatást irányzott elő az államfő, amelyekből gyógyszereket, a lélegeztető-gépeket és a maszkokat finanszírozhatják. A kormány honlapján hétfő este közzétett adatok szerint a 44 550 diagnosztizált fertőzött közül csaknem 21 ezret ápolnak kórházban, számuk vasárnap óta 1594-gyel emelkedett. Közülük 5056-an vannak intenzív osztályokon, ez 424-gyel több, mint az előző nap, a halottak száma pedig meghaladta a 3 ezret.

Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus.  Kedd délután 68 180 fertőzöttet tartottak nyilván, az elhunytak száma - 683 - gyorsuló ütemben növekszik. Ez összefüggésben állhat azzal, hogy míg a járvány kezdetén főleg fiatal, sportos emberek fertőződtek meg, például olaszországi vagy ausztriai síeléskor, újabban az idősebb korosztályban is felütötte a fejét a vírus. A Robert Koch országos járványügyi intézet adatai szerint a regisztrált fertőzöttek átlagéletkora jelenleg 47 év, szűk többségük, 52 százalékuk férfi, a leggyakoribb tünetek a köhögés és a láz. A halálos áldozatok átlagéletkora 80 év, a legfiatalabb áldozat 28 éves volt, és volt alapbetegsége.

Hollandiában a kedd reggeli adatok szerint egy nap alatt újabb 820 embernek lett pozitív a koronavírus tesztje, így az azonosított fertőzöttek létszáma 11 750. Belgiumban 24 óra alatt 876-al nőtt a fertőzöttek száma, így az országban 12 775 azonosított esetet tartanak számon. Holland és belga virológusok szerint rövidesen megtelnek az intenzív osztályok.

Az eddigi legnagyobb mértékben, az elmúlt 24 órában 381-gyel nőtt az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak regisztrált száma az Egyesült Királyságban - közölte kedden a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS). A londoni tájékoztatás szerint a nagyjából 27 százalékos emelkedést részben az okozta, hogy több tucatnyi, kórházakon kívüli halálesetet is felvettek a hivatalos statisztikába, amelyek eddig nem szerepeltek abban. Összesen csaknem 1800 halottat regisztráltak az országban, az igazolt fertőzöttek száma pedig 25 150. Nagy-Britanniában az igazolt fertőzöttek száma kedd estére elére a 25 474-et, a haláleseteké pedig 1797.

Ausztriában keddre meghaladta a tízezret a SARS-CoV-2 vírussal igazoltan fertőzöttek száma, és 128-an haltak meg a betegségben. További korlátozásokat rendelt el a lengyel kormány. "Mindenáron szeretnénk elkerülni azt, ami nyugat-európai partnereinkkel történt" - jelentette ki Mateusz Morawiecki kormányfő. Lengyelországban kedd este a fertőzöttek száma 2215, a haláleseteké 32 volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 85 oroszországi régió mintegy fele jelentette be kedd délutánra, hogy a Moszkvához hasonlóan "önizolációra", otthoni karanténban maradásra utasította lakosságát. Oroszországban hétévi szabadságvesztéssel sújthatják a karantén megsértését. Ukrajnában ugyanakkor a karantén enyhítésén gondolkodnak a gazdaság újraindítása érdekében. Georgiában reggel életbe lépett az általános karantén, és éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be.  

Iránban a regisztrált koronavírusos esetek száma 3111-gyel 44 606-ra, a halálos áldozatoké pedig 141-gyel 2898-ra nőtt keddre.

Törökországban, ahol kedden 10 827 fertőzöttet és 168 halálesetet tartottak nyilván, a járvány miatt törvényt terjesztettek be mintegy 45 ezer fogvatartott szabadon bocsátásáról a túlzsúfolt börtönökből.

Afrikát, ahonnan eddig összesen 5255 fertőzöttet, valamint 173 halálesetet jelentettek, a járvány eddig nem érintette olyan súlyosan, mint más kontinenseket, a Nemzetközi Vöröskeresztet (ICRC) azonban arra figyelmeztet, hogy amennyiben nem tesznek meg mindent a kór megfékezésére a jelenlegi szakaszban, annak nagyon súlyos következményei lesznek az ott élőkre, valamint az országok egészségügyi rendszereire.

Egyre szigorúbb korlátozásokat vezetnek be az ázsiai országok az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a korlátozások ellenére messze még a járvány vége a térségben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem