Kiürítik a kollégiumokat: közösségi lakhatást szerveznek a bajba jutott egyetemistáknak

2020. március 12. 13:30

Péntekig minden magyar hallgatónak el kell hagynia a felsőoktatási kollégiumokat a koronavírus-járvány miatt, ha nem megoldott a lakhatás, a rektorok méltányossággal engedélyezhetik a maradást - tudatta közösségi oldalán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A Hallgatói Szakszervezet igyekszik segíteni azoknak, akiknek el kell hagyniuk a kolit.

A HÖOK a kormány által elrendelt országos veszélyhelyzettel összefüggésben a szaktárcától kapott tájékoztatás alapján közölte: az egyetemeken március 12-13. között rektori szünetet rendelnek el, március 16-20. közé hozzák előre a tavaszi szünetet, és március 23. után távoktatás kezdődik meg.

A hallgatók a távoktatás során sem látogathatják az intézményeket - rögzítették. A kollégiumokat jelenlegi információik szerint március 13-ig minden magyar hallgatónak el kell hagynia. Amennyiben nem megoldott a hallgató lakhatása, úgy rektori méltányossággal engedélyezhetik a kollégiumban maradását; a külföldi hallgatók kollégiumi tartózkodása a továbbiakban is megengedett.

Kitértek arra is, hogy minden hallgatói ügyintézés elektronikus formában történik. A HÖOK azt kérte, a hiteles információkért a hallgatók kövessék a kari, és egyetemi hallgatói önkormányzatok, valamint az intézmények Facebook-oldalát.

Szolidáris lakhatást szerveznek

Mivel sok hallgatónak problémát jelent, hogy el kell hagynia a kollégiumot, a Hallgatói Szakszervezet szervezkedni kezdett, hogy megoldják a gondokat.A Facebookon közzétett felhívásukban olyanok jelentkezését várják, akik fel tudnak ajánlani legalább egy kanapét a bajba jutott kollégistáknak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/hallgatoiszakszervezet/posts/517541205615677

Emellett igyekeznek megoldani a kollégiumból kitettek ingóságainak elraktározását is. Kérik, hogy azok, akiknek segítségre van szükségük, vagy segítséget tudnak felajánlani, keressék őket a Facebookon, vagy emailben.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29