A Pénzcentrum 2026. február 28.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A mai napon is volt miről beszámolni koronavírus ügyben, ám még estére is maradt jó pár fontos hír. Például, hogy egyre több közép-európai országban tiltják be a tömegrendezvényeket és zárják be az iskolákat. De itthon sem ünnepelhetünk nagyon tömegrendezvényeken március 15-én.
A koronavírus-fertőzés elkerüléséért a legtöbb megyeszékhely és megyei jogú város önkormányzata úgy döntött, hogy nem tartják meg a március 15-ei ünnepi programokat.
Európa készül
Az Európai Unió tagországainak vezetői a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítését biztosító, 25 milliárd euró értékű befektetési alap létrehozásában egyeztek meg, amely számára az uniós bizottság 7,5 milliárd eurót szabadít fel - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját követően.
Eközben telefonon egyeztetett egymással 2020. március 10-én kora este Karl Nehammer osztrák és dr. Pintér Sándor magyar belügyminiszter a két ország az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében megtett és tervezett intézkedéseiről. A miniszterek - egyebek mellett - kölcsönösen tájékoztatták egymást az Olaszországból érkezők ellenőrzési módszereiről. Biztosították egymást arról, hogy országaik intézkedéseit kölcsönös megértéssel és bizalommal fogadják, valamint megállapodtak a folyamatos információcseréről - írja az MTI.
Halálos áldozatok, határzár
Egy nap alatt csaknem százhetvennel 631-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint ezerrel 10 149-re nőtt.
Ezek után Szlovénia az osztrák modellhez hasonlóan lezárja Olaszországgal közös határát; az intézkedés ugyanakkor nem vonatkozik az áruforgalomra - közölte Marjan Sarec ügyvezető kormányfő kedden.
Németország lép, Ukrajna kivár, a lengyeleknél több lesz a mise
Németország valamennyi tartományában megjelent az új típusú koronavírus, a járvány utolsóként Szász-Anhaltot érte el, ahol 5 fertőzést regisztráltak a keddi hivatalos adatok szerint. Ugyancsak kedden a 16 tartomány közül 7-ben döntöttek az 1000-nél több embert megmozgató rendezvények törléséről, érvényesítve a szövetségi kormány startégiáját, amelynek célja az egészségügyi ellátórendszer teherbíró képességének fenntartása érdekében a járvány lassítása.
Ukrajnában egyelőre nem indokolt a tömegrendezvények korlátozásának bevezetése a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozására - jelentette ki Viktor Ljasko egészségügy-miniszterhelyettes keddi kijevi sajtótájékoztatóján. A tisztségviselő hozzátette ugyanakkor, hogy a helyzet meglehetősen gyorsan változik, amire a kormányzat is hasonlóan gyorsan fog reagálni.
Lengyelországban a Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként elrendelik a tömegrendezvények törlését - közölte Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus körüli helyzet kezelésére létrehozott válságstáb keddi tanácskozása után. Éppen ezért a vasárnapi szentmisék számának növelését, így a templomokban egy időpontban tartózkodó hívek számának csökkentését szorgalmazta kedden a lengyel püspöki kar elnöke, Stanislaw Gadecki érsek, reagálva arra, hogy a varsói kormány aznap elrendelte a tömegrendezvények törlését a koronavírus miatt.
Bezárják az iskolákat és a felsőoktatási intézményeket, valamint betiltják a tömegrendezvényeket szerdától Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészében, a boszniai Szerb Köztársaságban - adta hírül a Klix.ba boszniai hírportál kedden.
Görögországban két hétre bezárnak az iskolák, egyetemek, napközik és más oktatási intézmények az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében - jelentette be az egészségügyi miniszter kedden.
És még Santana is!
Lemondta európai turnéját, benne jövő heti budapesti koncertjét Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros március 17-én kezdte volna európai turnéját Lengyelországban, március 19-én lépett volna fel a Pap László Budapest Sportarénában. A tízszeres Grammy-díjas rocklegenda világkörüli koncertsorozatának címe Miraculous 2020, a turnén Supernatural című albuma huszadik, az Abraxas ötvenedik évfordulóját ünnepli.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
14 nap krantén: talám mégsem elég?
Az új koronavírusra vonatkozó adatok folyamatosan változnak, világszerte számos szakértő dolgozik azon, hogy jobban felmérjék a vírus túlélési idejét, a betegség halálozási arányát, illetve egyéb fontos információkat. A Johns Hopkins Egyetem szakértői a közelmúltban a lappangási időt vizsgálták, és a kutatók arra jutottak, hogy a COVID-19 lapangási ideje átlagosan 5,1 nap. A friss tanulmány alapján a fertőzöttek kevesebb mint 2,5 százaléka produkált tüneteket 2,2 napon belül. A betegség tünetei legkésőbb 11,5 nap után jelentkeztek, de feltételezhetően ennél később is kialakulhatnak. Éppen ezért a szakértők úgy gondolják, hogy a 14 napos karantén ésszerű, sőt még talán rövid is lehet. Ugyanakkor mások arra jutottak, hogy
Az új tanulmány szerint 10 000 karanténba zárt emberből 101-nél csak a kiengedés után alakulhatnak ki a tünetek.
Zuhannak a foglalások
Zuhanórepülésbe kezdett a közösségi szálláshelyek piaca is a koronavírus terjedésével, a foglalásokat folyamatosan mondják vissza a vendégek - tájékoztatta a Világgazdaságot a Magyar Apartmankiadók Egyesületének (MAKE) elnöke.
Ez sokba fog kerülni
Sorra törlik a járatokat a légitársaságok a koronavírusra hivatkozva, ami miatt számos tervezett utazás hiúsul meg. Az is gyakran előfordul, hogy az utas lép vissza, mert fél az esetleges fertőzéstől. A biztonság mindennél fontosabb, de azért nem mindegy, milyen anyagi következménnyel jár a lemondás. Amennyiben a társaság erőfeszítései ellenére sem lett volna elkerülhető a repülőjárat törlését okozó esemény, az vis maior. A koronavírus tipikusan az. Ekkor a légitársaságok kártérítés helyett kárenyhítéssel tartoznak - számol be a 24.hu.
Vis maiornál a kárenyhítés azt jelenti, hogy visszajár a repülőjegy ára, illetve szállást, étkezést kell biztosítani, ha nincs alternatív járat, és például kint rekedtek az utasok. A kártérítés két héten belül lemondott útnál akár 600 euró is lehet személyenként.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







