Szakértők szerint az Egyesült Államokban ismét emelkedik a COVID-19-es megbetegedések száma,
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos megbetegedés. Ma reggel 7-8 óra között 300 ezer szájmaszkot adott át a büntetés-végrehajtás a Hungaropharmához, továbbá Schanda Tamás miniszterhelyettes bejelentette, hogy fokozottan felfognak lépni azok ellen, akik az új koronavíruson akarnak nyerészkedni.
- jelentette be Láng-Bognár Kinga, rendőr őrnagy a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs szóvivője, aki ezen felül elmondta azt is, hogy ma reggel 7-8 óra között 300 ezer szájmaszkot adott át a büntetés-végrehajtás a Hungaropharmához.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendkívüli sajtótájékoztatóján Schanda Tamás miniszterhelyettes arról számolt be, megértik, hogy megnőtt a kereslet a tartós élelmiszerek miatt, mert sokant tartanak attól, hogy nem lehet majd hozzájutni a termékekhez. De
- mondta el a miniszterhelyettes, aki kitért arra is, hogy a magyarországi boltok ellátása folyamatos, és a kereskedelmi láncok megfelelő mennyiségű áruval, készlettel rendelkeznek. Schande Tamás arról is beszélt, hogy bár érzékelik a boltláncok érzékelik a megnövekedett kereslet, de ezek lokás jellegűek. Sőt a boltok a húsvéti készültség miatt, amúgy is jól állnak jelen pillanatban a készleteikkel, sőt ha valami el is fogyna, biztos elérhető lesz helyettesítő termék.
- emelte ki a minizsterhelyettes. Schanda Tamás elmondta azt is, hogy az ITM szakértői szigorú ellenőrzéseket fognak tartani például kézfertőtlenítő fronton, továbbá ki fognak vizsgálni minden olyan kereskedelmi esetet, ahol a "koronavírus vámszedőit" vélik megtalálni, azaz azokat az egyéneket, akik magán a víruson és az által keltett pánikon akarnak nyerészkedni.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






