13 °C Budapest

Tízszeres áron árulják szájmaszkokat, holott ezekkel nem igen lehet védekezni a vírus ellen

2020. február 25. 13:27

A  szájmaszk lett az idei influenzaszezonban sztár-terméke: jelenleg 10-szeres áron kaphatóak a piacon és az emberek meg is rohamozzák értük a patikákat. Azt azonban kevesen tudják, hogy ezeknek a maszkoknak a többsége nem sokat ér a vírusokkal szemben, hiszen akár a szemünkön keresztül is megfertőződhetünk.

“Csak úgy, mint bármilyen seb az arcon, kézen, stb. a szem kötőhártyája is egy tárva-nyitva álló ajtó a vírusok számára" - árulja el Dr. Varga Dániel, háziorvos, majd hozzáteszi: “Ha igazán felkészültek szeretnénk lenni az influenzaszezonban, a maszk mellett védőszemüveggel, fejvédő kámzsával, nejlon védőruhával és gumikesztyűvel is felfegyverkezünk. Természetesen ezt senki nem várhatja el tőlünk és igencsak kényelmetlen lenne minden nap talpig védőöltözetben munkába menni. Amit igazából tehetünk a megfelelő védőmaszk beszerzése mellett, hogy rendszeresen kezet mosunk, és kiemelten odafigyelünk a higiéniára" - javasolja a szakember.

 

Egészségügyi eldobható, építőipari egyszer-használatos vagy minősített munkavédelmi maszk?

Függetlenül attól, hogy hány rétegű, az egészségügyi eldobható maszkok csupán a védelem hamis illúzióját keltik. Ezeket főleg sebészek használják, annak érdekében, hogy a cseppfolyós fertőzésektől megóvják a beteget a műtét során. Ráadásul, mivel nem fedik teljesen az arcot, oldalt a réseken ugyanúgy bejuthatnak a vírusok, a kilélegzett pára miatt benedvesedett felület pedig a baktériumok melegágya lehet.

 

Az építőipari egyszer-használatos szájmaszk, vagy másnéven pormaszk alapvetően az építőipari port szűri ki. Egyszerű felépítésű szűrőpapírból áll és egy gumipánt rögzíti az archoz. Normál körülmények között 50-100 forintba kerül, jelenleg azonban 400-500 forintot is elkérhetnek érte. 

A minősített munkavédelmi szájmaszkokat az európai EN 149-es szabvány szabályozza három kategóriában: FFP1, FFP2, és FFP3 (FFP=Filtering Face Piece azaz arcvédő szűrőeszköz). “A munkavédelemben a légzésre legveszélyesebb anyagok szűrésére szolgálnak és a besorolásnál figyelembe veszik a szivárgást is, amely az arc és az orr illeszkedésénél fordul elő." - árulja el Nagy Gábor, munkavédelmi szakember, a Szerszámkell barkácsáruház ügyvezetője.

A szakember szerint “Jelenleg egész Európában a legnagyobb hiány az FFP2-es maszkokból van, és nem nehéz kitalálni, hogy melyik ország vásárolta fel nagy tömegben ezt a típust." Az FFP1 és az FFP2 szájmaszkok a levegő részecskéinek 80-94 százalékát szűrik meg és az élelmiszeriparban, a fémiparban, valamint a bányászatban használatosak. Itthon ezek a maszkok normál körülmények között 150-400 forintba kerülnek, jelenleg azonban 1000-2000 forintért árulják őket. A vírusokkal egyedül az FFP3-as besorolású maszk tudja felvenni a harcot, mely 99 százalékban megszűri a levegő részecskéit és főleg a vegyiparban használatos. Ezeket a minősített szájmaszkokat szakáruházakban tudjuk beszerezni. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Nem mindegy, hogy mit eszünk

A koronavírus vélhetően egy halpiacon ütötte fel a lábát először és a nyers húsoknak nagy szerepe volt a vírus elterjedésében. Éppen ezért Dr. Varga Dániel azt javasolja, hogy ha lehet mellőzzük ebben az időszakban a nyers húsok és a lágytojás fogyasztását, és jó alaposan süssük meg az ételeket. Ezen kívül nagyon fontos a megfelelő mennyiségű vitaminbevitel, télen a D-vitamin pótlására különösen oda kell figyelni, mivel elengedhetetlen szerepe van az immunrendszer erősítésében.

 

Sok vitaminnal, megfelelő higiéniai intézkedésekkel és minősített, munkavédelmi szájmaszkkal felfegyverkezve lényegesen kevesebb esélye van a vírusoknak velünk szemben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm