11 °C Budapest

Ágyi poloska van a népszerű áruházlánc matracaiban? Megszólalt a hatóság

2020. február 10. 16:45

Egyre több helyről hallani, hogy ágyi poloskával fertőzött matracok kerültek forgalomba Magyarországon; egy olvasónk szerint a probléma már-már közegészségügyi jelentőségű. Megkérdeztük a Nemzeti Népegészségügyi Központot, mi igaz a kósza pletykákból.

Érdekes olvasói levél futott be nemrég a Pénzcentrum szerkesztőségébe, olvasónk állítása (amely közösségi médiában is fel-fel bukkan) szerint az egyik Magyarországon is működő lakberendezési áruházlánc fertőzött termékei miatt egyre többen keresnek ágyi poloska-irtással foglalkozó szakembereket. Mint azt olvasónk írta, állítólag az áruházlánc raktáraiban szaporodtak el a rovarok, amelyek a matracokkal jutnak be a fogyasztók lakásaiba.

Mivel olvasónk állítása szerint az egészségügyi gázmesterek rendre belefutnak a fent jelzett problémába, és információi szerint a probléma már-már közegészségügyi jelentőségű, így megkerestük a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK). Az NNK a Pénzcentrumnak egyértelműen leszögezte, hogy a Központhoz, újonnan vásárolt bútorral összefüggésbe hozható,

ágyi poloska fertőzéssel kapcsolatos bejelentés, panasz NEM ÉRKEZETT, ezzel kapcsolatban vizsgálatot sem folytatnak.

Mint azt az NNK hozzátette, "továbbá a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szerveihez sem érkezett ilyen tárgyú bejelentés 2019-ben vagy 2020-ban." Azt ugyanakkor hozzátették, hogy a 2019 évre vonatkozó kormányhivatali beszámolók még nem érkeztek meg a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz.

A rovarok esetleges elszaporodásának közegészségügyi hatásával kapcsolatban a Központ kiemelte: az ágyi poloska fertőző betegséget nem terjeszt. Mint írták, ártalma kizárólag a vérszívás és a csípésével kiváltott bőrtünetek (duzzanat, bőrpír, viszketés, fájdalom). Az újonnan forgalomba hozott bútorokban és tárgyakban valószínűtlen az ágyi poloskák tömeges megjelenése.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ennek oka, hogy a vérszívók kizárólag olyan helyen tudnak elszaporodni, ahol táplálékforrásuk folyamatosan biztosított. Éjjeli életmódot folytatnak és jellemzően az alvó embert támadják vérszívásukkor. A nagyobb üzletek vagy az árukat tároló raktárak többnyire alkalmatlanok az ágyi poloskák megtelepedésére

- írták a Pénzcentrum megkeresésére.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei megkeresésünkre hozzátették, hogy a használt bútorok és más berendezési tárgyak (faliképek, bőröndök, matracok, könyvek stb.) beszerzésekor azonban kiemelt figyelmet kell fordítani az ágyi poloskák esetleges jelenlétére. A rovarok ugyanis búvóhelyet találhatnak az apró résekben, repedésekben. Így a használt tárgyakkal a poloskák könnyen továbbterjedhetnek egy fertőzött lakásból egy másik lakásba.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem