Mohamed Salah nyilvános kritikája tovább mélyíti a Liverpool válságát, a sztárjátékos bejelentette, hogy megromlott a kapcsolata Arne Slot vezetőedzővel.
Most, hogy a gyilkos kínai koronavírus egyre jobban terjed, joggal merül fel a befektetőkben a kérdés, hogy a járvány milyen hatással lesz a gazdaságra, előfordulhat-e, hogy globális recessziót okoz. A Pénzcentrumnak erre a kérdésre igyekezett választ adni szakértői írásában Kardos Zsolt, AEGON Alapkezelő szakértője.
Kétszáztizenháromra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és 9692-re a fertőzötteké péntekre virradóra Kínában - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság legfrissebb összesítése alapján január 31-én az MTI. A helyzet komolyságát jól tükrözi, hogy alig egy napja a WHO nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt. A szakértőkből álló független testület azt követően foglalt állást a nemzetközi vészhelyzet kihirdetéséről, hogy az összegyűlt bizonyítékok szerint a vírus már legalább 18 országba terjedt át. Nem csoda, hogy a WHO új állásfoglalása után nem sokkal
- közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban, ahol az is kiderült, hogy A testületnek olyan szakemberek a tagjai, akik segíteni fognak a védekezésben.
Most, hogy a gyilkos kínai koronavírus egyre jobban terjed, és szerte a világon megjelent, joggal merül fel a befektetőkben a kérdés, vajon valós-e a veszélye annak, hogy a járvány milyen hatással lesz a gazdaságra, előfordulhat-e, hogy globális recessziót okoz, vagy egy-két év múlva úgy fogunk rá emlékezni, hogy sok hühó volt semmiért, hasonló módon, mint 2010-ben, amikor a H7N1 virus miatt pánikolt a fejlett világ.
"Természetesen abban reménykedünk, hogy ez is csak egy kellemetlen mementó lesz az életünkben, és probálunk múltbeli eseményeket felidézni, hogy hasonló esetben, hogyan viselkedtek a tőzsdék, amikor a pénzvilág egy ilyen eseménnyel szembesült" - árulta el a Pénzcentrumnak Kardos Zsolt. Mint azt hozzátette, hasonló eset 2002-ben történt, a szintén Kínából indult a SARS-járvány is komoly kihívást okozott az emberi társadalomnak.
A szimptómák a SARS esetében is hasonloak voltak: magas láz, Influenza jellegű tünetek, és akár halálos végkimenetelű is lehetett. Az első betegek 2002 novemberében jelentkeztek, ezt a első piros kör jelzi az alábbi grafikonon: "az MSCI Kína index-szel ekkor 14 körüli szinten kereskedtek a New York-i tőzsdén" - hívta fel a figyelmet Kardos Zsolt.
- emlékeztetett a szakértő. (A koronavírus miatt a légiközlekedésben is elkezdétk megtenni az első óvintézkedéseket - erről ebben a cikkünkben olvashatsz.)
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kardos Zsolt hozzátette: a pánik az USA repterein meghozott intézkedések hatására hágott a tetőfokára, az emberek félve mentek bevásárolni, és New York-ban is a szájmaszk volt a legkeresettebb termék a boltokban (Megj.: a koronavírus miatt itthon is hiányt jelentettek a termékből). A híradókban, újságokban világvégét vizionáltak, prédikátorokat interjúvoltak, akik azt mondták, hogy ez a vírus fogja kiirtani az emberiséget. Az fenti grafikonon ezt a második piros kör jelzi, és
A tanulság tehát Kardos Zsolt szerint az, hogy mint máskor, amikor pánik tör ki a világban, a legjobb vételi pontok arra az időszakra esnek, amikor mindenki fejvesztve viselkedik, és a félelem a tetőpontján van. "A kínai index a 2003 mélypontjától több mint duplázott a következő 8 hónapban, de addigra már mindenkinek világos volt, hogy szükségtelen volt a félelem" - tette hozzá a szakértő, aki kiemelte:
Kardos Zsolt a Pénzcentrumnak hozzátette: "Fundamentális és technikai okok miatt némileg már amúgy is negatívan tekintettünk a részvénypiacokra, így ha lehet azt mondani, ez a járvány a "legrosszabbkor" jött. A piac magas árazása miatt így lehet, hogy többet fog esni, mint amit amúgy is esett volna. Túl sok "forró pénz" van most a piacokon, ami eszeveszetten menekülni fog, ha látják az eladási hullámot."
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








