Fillérekért, 375 forintért adja most az Auchan az autós vadriasztót. Az viszont kérdéses, hogy valóban elriasztják-e ezek az eszközök az út szélén kószáló vadakat.
Robotműtővel, helikopterleszállópályákkal és saját óvodával épülhet szuperkórház Budapest XI. kerületében - írja a Bors.
Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott szerint a XI. kerületi Dobogón épülő Dél-budai Centrumkórház nem is annyira kórház, sokkal inkább egy egészségpláza lesz, ahol az emberek a gyógyulás alatt sincsenek kiszakítva teljesen megszokott környezetükből. Megannyi szolgáltatás és üzlet gondoskodik arról, hogy az ott töltött idő kellemesebb legyen.Az új kórház a tervek szerint akár már öt év múlva is megnyithatja kapuit.
A megbízott arról is tájékoztatta a lapot, hogy a terület adottságai lehetővé teszik, hogy az sürgősségi centrumként több mint 1,2 millió embert ellásson. Közvetlen autópálya-kapcsolat, integrált mentőállomás, és két helikopterleszálló gyorsítja majd a betegutakat. Sőt az ígéretek szerint a dolgozók munkakörülményeire is nagy gondot fordítanak, hiszen egy nővérszálló, egy hatvanfős óvoda és egy szintén hatvanfős bölcsőde is a dolgozók rendelkezésére áll majd.
A gyógyítást pedig az ígéretek szerint XXI. századi technológiával végzik majd az egészségügyi szakápolók és orvosok. Bonyolult informatikai rendszer felügyeli a magkórház működését, de lesz robotsebészeti műtő, sőt robotok is juttatják majd el a gyógyszereket az egyes osztályokra.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






