Több Aptamil anyatej‑kiegészítő tápszert is azonnal visszahívott a Müller.
Az alkoholprobléma nemtől független, ugyanakkor egy friss kutatás kimutatta, hogy csak a férfiak agyában tapasztalható olyan aktivitás, ami fenntartja a függőséget.
Egy finn kutatócsoport vizsgálatai szerint háromszor nagyobb az esélye annak, hogy egy férfi alkoholfüggővé válik, mint annak, hogy egy nő tegye ugyanezt. Az alkoholizmus ugyanis okoz agyi elváltozásokat is, amely megnehezíti a leszokást. A legutóbbi vizsgálatok alapján viszont a nőknél nem látszódik az az agyi aktivitás, amely az addikciót fenntartja, tehát könnyebben leteszik a poharat.
- mondta a Daily Mailnek Dr. Outi Kaarre, a finn kutatócsoport vezetője.
Az alkoholistáknál nagyobb az elektromos aktivitás az agykéregben, ahol a döntéshozatal folyamata is játszódik. Ezt már korábban felfedezték, most az derült ki, hogy ez főleg csak a férfiakat érinti.
Korábban többször isnyilatkozott Zacher Gábor arról, hogy mekkora problémát jelent az alkoholizmus ma Magyarországon. Az alkoholbetegek száma becslések szerint nagyjából 800 ezer fő. Jelenleg az országban egyébként 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, és évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt, így gyakorlatilag minden magyar család érintett.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







